Nem lankadt a jókedv a tengerentúlon Nyereséggel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután kedvező európai pénzügyi hírek emelték a banki részvények árfolyamát, miközben a technológiai részvényeket a Microsoft …
Korai még búcsút venni a dollártól A nemzetközi tartalékvaluták között a dollár még mindig prioritást élvez, bár az euró a válság előtti években elég gyorsan feltört, s voltak, akik 2013-ra a …
Nagykoalíció a 13. havi nyugdíjért Láthatóan nem értik az idők szavát sem a MSZP, sem az Fidesz politikusai - legalábbis ez derült ki a nyugdíjtörvény módosításáról szóló vita során.
Nagyot léptek az európai tőzsdeindexek A vevők uralták a nyugat-európai börzéket is, a prímet a 4,3 százalékkal feljebb szökő Footsie vitte.
Nem is segít az IMF-hitel? Nincs sok bizonyíték arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a rászoruló gazdaságoknak nyújtott, a pénzügyi válság leküzdését célzó hitelek széles körű segítséget jelentenének rövid …
Kisegíti montenegrói leányát az OTP Az OTP 15 millió euró alárendelt kölcsönt nyújt montenegrói leányának,
Az élelmiszerválság fokozódik, további drágulás várható A Nestlé vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy a központi fiskális ösztönzések új válsághelyzetet alakíthatnak ki világszerte.
IMF: aláaknázták a magyar gazdaság kilátásait Az IMF közzétette a magyar hitelkeret első felülvizsgálati eredményét.
Visszajött a bika New Yorkba A hétfői, 3 százalék körüli veszteségek után északnak vették az irányt a vezető New York-i részvényindexek, így az elmúlt közel húsz év legnagyobb havi emelkedésére …
Saját roncsprémiummal csábít a cseh AAA Auto Tízezertől ötvenezer cseh koronáig terjedő kedvezménnyel lendítené fel a cseh használtautó-piacot az AAA Auto Group.