Az inflációs kockázatok növelésében már sikerrel vizsgáztak a kormányzati gazdaságélénkítő-csomagok, de a Nestlé vezérigazgatója szerint ennél sokkal nagyobb veszélyeket rejtenek a központi intézkedések - írta a Financial Times.
Peter Brabeck, Európa egyik legnagyobb vállalatának vezérigazgatója, a Credit Suisse és a L'Oreal igazgatótanácsának elnökhelyettese a brit gazdasági napilapnak úgy nyilatkozott: a világot sújtó recesszió nagyon mély és viszonylag hosszú lehet. A válságkezelés során a kormányok által felhalmozott központi adósságállomány egyúttal azt jelzi: a krízis a várakozásoknál hosszabban is elhúzódhat.
Brabeck szerint a bankóprés beindítása a felfelé mutató inflációs kockázatok növekedését is jelzi. Az üzletember szerint amit néhány országban most gazdaságösztönzés címszó alatt tesznek nem más, mint újabb válsághelyzetek előkészítése.
A Nestlé vezérigazgatója úgy véli, az élelmiszerárak az idén tovább emelkedhetnek, válaszul a globális kereslet 3-4 százalékos erősödésére. Brabeck szerint az élelmiszerválság fokozódik, ez pedig a legszegényebb országokat érintheti nagyon súlyosan. A szakember szerint az aránytalan élelmiszer-ellátás egyik oka, hogy a haszonnövényeket bioüzemanyagként próbálják felhasználni, ami elfogadhatatlan. Kijelentette: "9100 liter vizet használunk fel egy liter tiszta dízel előállításához. Ez nem fenntartható".
Brabeck szerint a bankszektor feltőkésítése teljes mértékben elengedhetetlen lépés volt, ám a rövid és erős kormányzati fellépés helyett hosszú, sekélyes és még sokáig tartó kormányzati akciókká szegényedett a pénzintézeti rendszerbe történt beavatkozás. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a bankmentésre vonatkozó tervek még nem tartalmaztak pénznyomtatásra vonatkozó javaslatokat, azok csak a gazdaságösztönző csomagoknak képezik részét.
