Bajnairól tárgyal az SZDSZ Pénteken 12 óra után megkezdődött az SZDSZ ügyvivő testületének ülése, ahol többek között a Bajnai Gordon által javasolt intézkedéscsomagot vitatják meg.
Tartotta magát a forint A pénteki korrekció sem tudta a 300 szint fölé lökni az euró/forint árfolyamát. A hazai deviza eurójegyzése a dollár délutáni erősödése hatására 297,50-en tetőzött.
Bezárja az aranykaput az IMF Nem voltak tárgyalások arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap az egy éve bejelentett 403,3 tonnánál több aranyat értékesítsen - közölte a szervezet.
Megrendelőkre vár a magyar repülőgépipar Az ITD Hungary szervezésében 2009. április 2-5. között Európa legjelentősebb kisrepülőgépekre szakosodott kiállításán kilenc magyar gyártó mutatja be gépeit, amelyekre elsősorban európai és amerikai gazdát …
Az új kormányfőjelölt nyomta le a hozamokat? A hazai állampapír-piacon a rövid oldali hozamok változatlanok maradtak pénteken, miközben a hosszú oldalon hozamcsökkenést hozott a másodpiaci kereskedés.
Sokk híján erősödik a dollár A várakozásokhoz közeli amerikai munkaerőpiaci adatsor erősíti a zöldhasút.
Ezért volt hiba piszkálni az OTP-t A felügyelet már három évvel ezelőtt állásfoglalásban írta le azt az esetet, amit a Soros-alap csinált az OTP-vel és figyelmeztetett, ez bizony büntetendő.
Ez várható hétfőn Az eurózóna produkálja a legérdekesebb adatokat, Magyarországon és az Egyesült Államokban ezúttal nem publikálnak jelentős mutatókat.
Felszökött a munkanélküliség az USA-ban A vártnak megfelelően romlottak a munkaerőpiaci adatok márciusban.
A költségvetés is módosulhat, ha jön Bajnai Bajnai Gordon kormányfő-jelölt tervezett intézkedései már egy várható idei 5,5-6 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak.