Hitelkonstrukciót dolgozott ki az OTP és a MAK a gazdák számára Az Agrárkamarával együttműködve az OTP Bank új, a mezőgazdasági termelőknek szánt terméket dolgozott ki. Ezzel véleményük szerint a gazdák könnyebben tudják fenntartani likviditásukat.
OTP-Agrárkamara: előfinanszírozó hitel a területalapú támogatásra Az OTP Bank hiteltermékkel segíti az agrárvállalkozásokat likviditásuk fenntartásában. Mint Wolf László vezérigazgató-helyettes elmondta, a bank a területalapú EU-támogatásokat, valamint az ehhez kapcsolódó magyar kiegészítés …
Milliókat bukhatunk a kötelezőn Lényegében a biztosítókon múlik, hogy létrejön-e az egységes bonus/malus nyilvántartás, amely a szabályozás számos fölösleges és az ügyfélre nézve hátrányos elemétől megszabadítaná és biztonságosabbá tenné …
Milliókat lehet bukni a kötelezőn Súlyos bűncselekmények joghátrányával vetekedik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások azon szabályozása, amely szerint azok az ügyfelek, akik szerződéskötésük után 90 nappal nem nyújtják be az új biztosítónak …
A Buda-Cashnél a KDB-ügyfelek A Buda-Cash Brókerház Rt. átveszi a KDB Bank befektetési szolgáltatásokat igénybe vevő mintegy ezerfős ügyfélkörét – jelentették be tegnap a társaságok.