Auschwitz - Mementó az utókornak Az őrtornyok, a barakkok ma már üresek. Nem néznek ránk a fenyegető gépfegyverek, nem kiabál az őrség, nem ugatnak a kutyák, nem pásztáznak a reflektorok …
Tavaly csökkent a kalóztámadások száma a világ tengerein Tavaly a korábbiakhoz képest kevesebb kalóztámadás volt a világ tengerein, de a támadások több halálos áldozattal jártak.
Átszervezik a Phylaxia gazdasági irányítását A Phylaxia Pharma stratégiai elemző pénzügyi tanácsadója február 1-től Hárshegyi Frigyes, a gazdálkodás operatív pénzügyi irányítását pedig Módis Imre, az igazgatóság tagja végzi - adta …
A Jukosz nyugat felé terjeszkedne A második legnagyobb orosz olajtársaság, a Jukosz német benzinkutakat vásárolna - írta a Handelsblatt hétfőn.
DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ Esés minden fronton: az európai börzék tartották a nyitáskori csökkenő tendenciát, az enyhe erősödéssel kezdő BUX pedig viszonylag hamar beállt ebbe a sorba. Így háromnegyed …
Irányt váltott a BUX Háromnegyed tizenegykor több, mint fél százalékos esésben volt a tőzsdeindex. A gyengüléshez a vezető papírok mellett az Elmű is hozzátette a magáét, eddig több, mint …
Enyhe emelkedéssel nyitott a tőzsde A BUX 8141,62 ponton kezdte a kereskedést, ez enyhe, 10,10 pontos erősödés. A vezető papírok közül egyértelműen a Richter húzta az erősödést, a gyógyszerrészvény 200 …
A PSZÁF jóváhagyta az FHB kibocsátási programját A PSZÁF jóváhagyta az FHB Földhitel és Jelzálogbank Rt. legfeljebb 78 milliárd forintos keretösszegű kibocsátási programját - adta hírül a Magyar Tőkepiac.
Hétfőn olcsóbbodik az olaj Hétfőn technikai kiigazításban olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, a pénteki nagyobb áremelkedés után.
Decemberben tovább csökkentek a kamatok A nem pénzügyi vállalatok betéteinek és hiteleinek átlag kamatlábai, valamint a lakossági betétek kamatai egyaránt csökkentek 2001 decemberében, ugyanakkor nőttek a lakossági hitelek kamatai, kivéve …