Drágult az olaj Októberre 46 centtel - 1,6 százalékkal emelkedett, és 29,44 dolláron állta tegnap az olaj hordónkénti ára a zárás utáni elektronikus kereskedésben a NYME-n. Az amerikai …
A héthavi külkerhiány csökkent, de júliusban nőtt a deficit Az első hét hónapban a kivitel értéke 5101 milliárd forintot, míg a behozatalé 5572 milliárd forintot tett ki - adta hírül a KSH. Az export …
Pornófilmekkel a népszaporulatért Pornófilmek folytatólagos tévésugárzását javasolja minden szombaton a svéd keresztény-demokrata párt egyik képviselő-jelöltje, hogy nagyobb kedve kerekedjen a skandináv ország polgárainak a demográfiai növekedéshez, és ezzel …
Jócskán megborult a Nikkei A Nikkei-225 az elmúlt másfél év legnagyobb heti esését szenvedte el, amit elsősorban a nagy exportőrök - a Sony, a NEC - jegyeztek, miután napvilágot …
Légiközlekedés és szeptember 11. - Európa viseli a nagyobb terheket? Rettegnek a légitársaságok a további veszteségektől. Kontinensünkön ráadásul lázadoznak is, hiszen míg az USA segítette saját légiközlekedésének talpra állását, Európa mostanáig kevéssé tanúsított együttérzést - …
Elszállni látszik a makrogazdasági egyensúly Az idei második negyedévben 3,1 százalékkal nőtt a GDP, ami jobb az előző három hónapnál, ám csaknem egy százalékponttal elmarad az egy évvel korábbi ütemtől. …
Medgyessy nem ígér újabb száznapos csomagot Az első száz napban bejelentett béremelések nemcsak a gazdaságban, illetve a társadalomban fellelhető legsúlyosabb aránytalanságok - amelyek az egyébként egészséges szerkezetű gazdaság működését is veszélyeztethetik …
Jövőre indul az Orpheus-program A kormány a 2003. és 2004. évi PHARE programokról szóló döntésével létrehozta az Orpheus programot, amely alapvetően a strukturális alapokból 2004 után érkező források felhasználását …
Félmilliárd euróval javult a külkermérleg Idén az első félév végén 1,437 milliárd euró hiányt mutatott a külkereskedelmi mérleg, ez 489,7 millió euróval kisebb, mint egy évvel korábban volt - derül …