Az MSZP-frakció szétszedi az adócsomagot? A kormánypártok részéről eddig nem volt jele annak, hogy lényeges módosító javaslattal rukkolnának elő a 2003-as adótörvényeknél, a párt eddigi nyilatkozatai szerint elfogadják a kormány …
A nagyvállalatok optimisták, a kkv-k szkeptikusak Az Ecostat Top-100 nagyvállalati havi konjunktúraindexe értéke jelenleg 53 százalék. A kis- és középvállalati konjunktúraindex 47,5 százalék, az előző hónaphoz viszonyítva nem változott, a változás …
Magyarország egyre vonzóbb befektetési célpont (új) A magyar gazdaság a 21-ről a 16. helyre rukkolt elő az AT Kearney befektetési célországokat számbavevő listáján. A nemzetközi közvetlen működőtőke-befektetések (FDI) 90 százalékát befogadó …
Hízik Cook bukszája Bár az utazási kedv megcsappant, a német Thomas Cook AG idegenforgalmi konszern a harmadik negyedévben nyereségének emelkedéséről számolt be.
Az Axa csaknem 20 százalékkal növelte díjbevételeit Az első félévben az Axa Biztosító Rt. 19,3 százalékkal tudta növelni díjbevételeit, amelyek összesen 12,804 milliárd forintot tettek ki a tavalyi első féléves 10,729 milliárd …
Viharfelhők gyülekeznek a német gazdaság felett? Németország a recesszió felé halad - vélekedett Dieter Philipp, a német szakmunkások szövetségének (ZDH) vezetője. A borúlátáshoz csatlakozik a német kereskedelmi és iparkamara is, vezető …
A magyar cégek alig képezik tovább munkatársaikat Magyarország a szakmai továbbképzés szempontjából a tagjelöltek között szerény pozíciót tud csak felmutatni. Mindössze Litvániát és Romániát előzi meg az alkalmazottak 12 százalékos továbbképzési arányával …