Itthon csökkentek a mezőgazdasági árak A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala az első félévben 10,7 százalékkal volt alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál - jelentette a KSH. Ezen belül a növénytermesztési …
Már nem megy olyan jól a Konzumbanknak A Konzumbank 137 millió forint adózás előtti nyereséget ért el az első félévben, szemben a tavalyi közel 200 millió forintos eredménnyel. A bank mindenesetre azzal …
Megduplázta üzemi veszteségét a Pannon-Váltó Jelentős portfolióátrendezés mellett ugyan az egy évvel korábbi értékhez képest közel duplájára nőtt a Pannon-Váltó üzemi vesztesége, de a pénzügyi veszteség mérséklésével mégis sikerült tartania …
Csoportszinten is nyereséges volt az Antenna A Vodafone megszerzése utáni veszteséges időszakot úgy látszik, sikerült lezárnia az Antenna Hungária Rt.-nek, hiszen a tőzsdei társaság ismét nyereséggel zárta az első félévet. Az …
A Danubiusé a Salina Invest fele A Danubius Hotels Rt. tájékoztatása szerint a romániai kereskedelmi kamara bejegyezte a privatizációs szerződésben vállalt 5 millió amerikai dollár első évre eső 4,1 millió dolláros …
Az integráció lehet a Pannonplast jövője Nem érzi kudarcnak, de sajnálja a mindkét cég jövője szempontjából vonzó, ám elmulasztott együttműködési lehetőséget Karsai Béla, a magyar műanyagipar legnagyobb magáncégének, a Karsai Holding …