Az EU szerint az euró miatt drágul minden Az euró bevezetése jelentős drágulást okozott - véli a 12 tagországot számláló euróövezet lakosságának mintegy 90 százaléka.
Mérsékelt érdeklődés az állampapír-aukción Az ÁKK mai 5 és 10 éves államkötvény-aukcióján mérsékelt volt az érdeklődés, miközben a hozamok emelkedtek. Az ötéves papírra 44 milliárd, míg a tízévesre közel …
Mol: árfolyamkarbantartás vagy jó befektetés? A Mol tavalyi közgyűlésének felhatalmazása alapján, 2005. március 17-én tőzsdei forgalomban történő sajátrészvény vásárlásra adott megbízást az ING Bank-nak.
Megállt a BUX-esés? A tegnapi közel ezer pontos zuhanás után egyelőre az előző napi szinten 16893 ponton nyitott ma a BUX. A Mol ugyan 60 forinttal 14650 forintra …
Új sportáruház jön Magyarországra Magyarországon is megvetette lábát a sportcikkeket gyártató és forgalmazó Decathlon-lánc. Első áruháza legkésőbb júniusban nyílik meg a budaörsi Auchan hipermarket mellett. A Világgazdaság információi szerint …
Gondok lesznek az áfával A március végére várt 472,5 milliárd forinttal szemben nemrég 415 milliárd forintot terveztek, de az áfabevételek reméltnél rosszabb alakulása, illetve egyes agrártámogatások előrehozott teljesítése felülírta …
Kifelé tart a tőke az országból? (részletes) Gyengül a forint, és alább szállnak a kamatvágási várakozások. A külföldi befektetők láthatóan kiszállnak eddigi pozicíóikból.
A felvett lakáshitelek 5-6 százaléka válhat kockázatossá A korábban felvett lakáskölcsönök 5-6 százaléka válhat rossz hitellé, ez több tízezer hitelfelvevőt érintene, ami már igen komoly kockázatot hordoz.
Sikeres csődegyezség a Humetnél Sikeresnek a Humet hétfőn megtartott csődegyezségi tárgyalása bizonyult. A cég tegnap kiadott közleménye szerint sikerült a törvény által előírtnál több hitelezővel és annál magasabb összegre …
Most akkor mégis magára talál a magyar autópiac? Az előző évhez ugyan kevesebb, de februárban az előző havi adatokhoz képest mégis 32,7 százalékkal több új személyautó kelt el.