Londonban a forint gyengülését várják Egy múlt hét pénteken készült felmérés szerint 16 londoni fejlődő piacokkal foglalkozó elemzőből 7 javasolja a forint eladását, mindössze egy a forint vételét az euróval …
Csak az OTP tart lefele Minimális erősödéssel, de 16500 pont fölé került a mai nyitásban a BUX. A vezető papírok közül egyelőre csak az OTP árfolyama került mínuszba, itt 6055 …
Lakáspiac: 52 m2-es a sláger Az idei első negyedévében 7300 új lakást vettek használatba és 10 600 új lakás építésére adtak engedélyt. A használatba vett lakások száma 6 százalékkal több, …
A Richter húzza a piacot Az európai tőzsdeindexek hasonlóan szerény emelkedést mutatta BUX értéke. Röviddel 12 óra után 16448 ponton, kevesebb mint fél százalékos pluszban áll a BÉT indexe.
Nem csak munkanélküli szegények vannak az EU-ban Az Eurostat most közzétett adatai szerint közel 14 millió állásban lévő, tehát nem munkanélküli EU-polgár él a szegénységi szint alatt - írja az eurohirek.hu.
Még több BMW-t akarnak eladni a bajorok Helmut Panke, a BMW AG főnöke az idén az eladások bővülésére számít. Az idei modellek, mint az átdogozott BMW 7-es vagy a megújult 3-as sorozat …
Budapest és a Balaton a legnépszerűbb Tavaly a leggyakrabban felkeresett települések az elmúlt évben Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló és Siófok voltak.
Szárnyal a Richter A BUX mintegy 0,6 százalékos pluszban 16490 ponton kezdi az eheti kereskedést. A Matáv kurzusa 860 forinton stagnált, míg a Mol és az OTP árfolyama …
Egy év alatt 10 százalékkal nőttek az ipari termelői árak Az ipar belföldi értékesítési árainak növekedési üteme február után márciusban valamelyest tovább mérséklődött. Az előző hónaphoz képest 0,6 százalékos volt a drágulás, míg a 2004. …