Takarékoskodik a BÉT, kevesebbet kap az elnök A BÉT igazgatósága 420 forintos részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja, tehát gyakorlatilag a teljes tavalyi eredményt felosztaná tulajdonosai között.
Itt a tavasz, száguldott az AAA Auto Piaci pletykák szerint a tőzsdei kivezetést fontolgatja az AAA Auto fő tulajdonosa, s ennek tudható be a papír hatalmas száguldása, a cég viszont határozottan cáfolta …
Takarékoskodik a BÉT, kevesebbet kap az elnök A BÉT igazgatósága 420 forintos részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja, tehát gyakorlatilag a teljes tavalyi évi eredményt felosztaná tulajdonosai között.
Vizsgálják a Telekom-vizsgálókat A Magyar Telekom bejelentése szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot kezdeményezett a cégnél folyó eljárással kapcsolatban, vélhetően az a kérdés, hová folyt az a sok …
Példát vehetünk Ukrajnáról, mehet az IMF (bővített) Az ukrán parlament - ellenzéki segítséggel - megszavazta azt a három törvényjavaslatot, amelynek elfogadását az IMF feltételül szabta a további tárgyalásokhoz és segélyekhez.
Nem ellenség a Szurgutnyeftegaz, a kormány figyel A magyar kormány közleményében semlegesen nyilatkozik a Szurgutnyeftyegaz bevásárlásáról, az irányítást azért nem engednék át.
Reálisabb opciós program a Nyomdánál Az Állami Nyomda 54,55 forint osztalékot fizet május végétől, a menedzsment opciós programjának lehívási árfolyamai jelentősen csökkentek.
Menekül Magyarországról az autókereskedő Kivonul Magyarországról is az AAA Auto, csak a szlovák és a cseh érdekeltségeit kívánja megtartani - derül ki a cég gyorsjelentéséből.