Így fertőzi a forintot Lettország A UBS ajánlása szerint magyar CDS-t kell vásárolnia annak, aki a Lett krízis ellen akar védekezni.
Lezuhan-e az OTP a félelem faláról? A gyógyszerrészvények kivételével szinte az összes vezető papír ott áll jelenleg, ahová a novemberi pánik során vissza tudott pattanni. Bár sokan optimisták a piac további …
Visszatértek a régi szép idők a tőzsdén Májusban ismét ezermilliárd forint felett volt a részvényforgalom a BÉT-en, ilyen utoljára tavaly októberben fordult elő.
Céget vett és beolvaszt a Telekom Informatikai céget vásárolt a Magyar Telekom és rendkívüli közgyűlést hívott össze két leányvállalat beolvasztása miatt.
Óvatossá váltak a spekulánsok Bár az árfolyamok az év eleji szintekhez közel állnak a Budapesti Értéktőzsdén, mégis mintegy negyedével csökkent a határidős részvénypozíciók értéke.
Minden úgy megy, ahogy kell a Nyomdánál Nem okozhatott meglepetést az Állami Nyomda tegnap megjelent gyorsjelentése, a cég ugyanis a várakozásoknak megfelelő nyereséget produkált.
Ettől szárnyalt a Mol? - hatalmas pénzhegyen ül a Szurgut (bővített) Mintegy egymilliárd dollárt bukott, de még mindig hatalmas mennyiségű készpénzállománnyal rendelkezi a Szurgutnyeftyegaz. A hír után indult a Mol-vágta.