A befektetők lemondtak a forintról Bár a BUX indextől már többen várnak emelkedést, mint egy hónappal korábban, a forinttal és a magyar gazdaság helyzetével kapcsolatban tovább nőtt a szakértők pesszimizmusa. …
Váratlanul eljött az aranykor, de a félelem fala még áll A nagyobb amerikai részvényindexek régóta nem látott új csúcsokra törtek a héten, s eközben a befektetői hangulat egyáltalán nem tűnik veszélyesen optimistának. Ez alapján még …
Ez még csak a korrekció lehet A február eleje óta tartó lassú lecsorgás ellenére még mindig elképzelhető, hogy csak a januári nagy emelkedés korrekciója zajlik a Budapesti Értéktőzsdén. A piac sorsa …
Figyelmeztető jel érkezett - mi lesz ebből? Értelmes korrekció nem érkezett a piacra, az amerikai részvényindexek a plafon lebontásával töltötték a hetet. Hangulati oldalról még nem indokolt tetőt kiáltani.
Pattanásig feszült a helyzet - kritikus napok jönnek Nincs szélsőséges csodavárás a befektetők körében, a fontos ellenállás leküzdésére készülnek egyelőre a vezető amerikai indexek.
Vége lesz az forinterősödésnek - a kormány félreértette a helyzetet Az intézményi befektetők nem tértek vissza a forint piacára, csak a főként az EU-IMF megállapodás lehetőségére játszó spekulánsok erősítették a magyar devizát - állítja a …
El is adhatnak a hírre Budapesten A görög megállapodás híre eladásokat is generálhat a részvénypiacon.
Itt a pozitív fordulat Magyarországon Bár nem javult számottevően a magyar gazdaság helyzetének megítélése a befektetési szakemberek részéről, már nagyon sokan várják a BUX index emelkedését − derül ki a …
Úgy szeretik a magyar részvényeket, mint tavaly nyáron Nem javult számottevően a magyar gazdaság helyzetének megítélése a befektetési szakemberek részéről, ennek ellenére nagyon sokan várják a BUX index emelkedését − derül ki a …
Ebből még baj lehet, kezd túlfeszülni a húr Egy lépéssel feljebb mentek az árfolyamok a héten a vezető tőzsdéken, egy lépéssel javult a befektetői hangulat. Lassan már túlságosan is, ebből könnyen lehet korrekció, …