Magyarázza a BKV-bizonyítványát a CEMI A BKV kapcsán hírbe hozott CEMI Kft. tanácsai összesen közel 18 milliárd forintos megtakarítást hoztak a fővárosi tulajdonú vállalatoknál Vadas László, a CEMI ügyvezetője szerint.
Várat épít maga köré a kormányfő Orbán Viktor Fidesz-elnök hétfői bejelentése szerint minden eddiginél kevesebb minisztériumból áll majd az új kormány. A "csúcsminisztérium" fogalmának Orbán általi elhárítása annyiban helytálló, hogy az …
Orbán várat épít maga köré Orbán Viktor Fidesz-elnök tegnapi bejelentése szerint minden eddiginél kevesebb minisztériumból áll majd az új kormány.
Szén-dioxid-pozitív raktárak építése a cél Egyre nagyobb az érdeklődés Magyarországon is a zöld beruházások keretében épülő raktárak és ipari ingatlanok iránt - mondta lapunknak Török Zsombor, a Goodman regionális igazgatója.