BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Kummer Krisztián

01.
16.
08:24

A bankpapírok tartották a mutatókat

Szerdán zárás után megérkezett az Intel várva várt negyedéves eredménye, ám az egyébként remek számok kiábrándították a telhetetlen befektetőket, akik ennél is többre számítottak, így a túlértékelődött papír árfolyama a zárás utáni kereskedésben lejtőre került. A nyugat-európai piacokon a tengerentúli gyorsjelentések - az Intelén kívül az Apple-é és a Yahoo-é - határozták meg a csütörtöki kereskedés kezdetét: nem csoda, ha lefelé indultak a legfőbb mutatók. A holland félvezetőipar büszkesége, az ASML szintén jó eredményekkel rukkolt elő, ám a cég jövőképe kiábrándította a piaci szereplőket, különösen hogy Doug Dunn elnök-vezérigazgató még az év vége előtt leköszön posztjáról. A bankszektort azonban nem sodorta magával a reggeli pesszimizmus, sőt a segítségével napközben megfordult a trend. A Bank of America és a Wachovia jól sikerült negyedévén kívül a JP Morgan Chase is lázba hozta a piaci szereplőket, bevallotta ugyanis, hogy felvásárolja a Bank One-t. Ezek a remek negyedéves eredmények emelkedésre késztették az öreg kontinens bankrészvényeinek árfolyamát is: az élen a Commerzbank állt, de jól szerepelt az ABN Amro és a Deutsche is. Az autópapírok többsége azonban lejtőre került, az ACEA felmérése szerint ugyanis decemberben 1,8 százalékkal visszaestek a nyugat-európai autóeladások. A CAC-40 és a DAX végül emelkedéssel fejezte be a napot, az FTSE-100 azonban a negatív oldalon ragadt. New Yorkban nyitáskor a már említett Intel-eredmény nyomán mélyre zuhant a Nasdaq, lapzártakor azonban már néhány pontos pluszt produkált. A fordulat elsősorban az IBM-nek volt köszönhető, amely korábbi negyedéves eredmény-előrejelzését komolyan megemelte. A dollár korrekciója folytatódott: tegnap már 1,26 dollár alatt járt az euró árfolyama, ennek ellenére elemzők úgy látják: a zöldhasú erősödése csak átmeneti folyamat. Jenből továbbra is 106-ot kellett adni a dollár egy egységéért.

Szerző(k):
Kummer Krisztián