BUX 131409.15 -0,04 %
OTP 40050 -2,55 %
header

Kolozsi Pál

02.
23.
23:59

A vártnál alacsonyabb az amerikai infláció

Az előzetesen vártnál alacsonyabb, mindössze 0,1 százalékos volt a januári, havi alapon számított inflációs ráta az Egyesült Államokban, ami valószínűvé teszi, hogy folytatódik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) óvatos kamatemeléseket jelentő monetáris politikája. A kellemes meglepetés meglátszott a piacon is, a bejelentést követően a tízéves amerikai államkötvény hozama azonnal 5 bázispontot esett. Az elemzők elsősorban azért számítottak a ténylegesnél erőteljesebb fogyasztói áremelkedésre, mert egy korábban megjelent statisztika szerint a termelői árak kiemelkedő mértékben, 0,8 százalékkal emelkedtek januárban. Az inflációs kosár csaknem negyedét jelentő energia-, illetve élelmiszerárak kiszűrésével számított maginfláció 0,2 százalékos volt. Az éves inflációs ráta 3 százalékot tett ki az év első hónapjában, a 12 havi maginfláció pedig 2,3 százalékra rúgott. Havi szinten a legjelentősebb változást az energiaárak esetében jegyezték fel, ennek az árucsoportnak az átlagos árindexe ugyanis 1,1 százalékos áresést mutat. A benzin 5,2 százalékkal lett olcsóbb egy hónap leforgása alatt, a gáz ára 3 százalékot esett, a gázolajé pedig 2,1 százalékot. A legerőteljesebben a gyógyászati termékek és szolgáltatások drágultak, de kedvezőtlen az is, hogy a decemberben még stagnáló élelmiszerárak a jelentősen olcsóbbá váló zöldségek ellenére is 0,1 százalékkal emelkedtek januárban. Az infláció ugyan viszonylag alacsony volt januárban, de az amerikai fizetések még evvel sem tudtak lépést tartani, így a 12 havi, visszatekintő, átlagos heti reáljövedelem 0,7 százalékos csökkenést mutat. Az irányadó amerikai kamatláb jelenleg 2,5 százalékos, és szakértők szerint a Fed következő két ülésén – a megelőző hathoz hasonlóan – 25-25 bázisponttal emelik majd a jegybankárok a hitelezés költségét.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
02.
23.
23:59

Nyert a kereslet növekedésén a GdF

A franciaországi és az európai kereslet erőteljes növekedésének köszönhetően 14,9 százalékkal nőtt tavaly a francia állam tulajdonában levő Gaz de France (GdF) SA nettó nyeresége. Egy évvel korábban 910 millió euró volt a társaság adózott eredménye, tavaly pedig már 1,05 milliárd eurós profitot mutatott ki a vállalati statisztika. A csaknem 9 százalékos forgalomnövekedésről beszámoló gázipari vállalat működési eredménye eközben 15 százalékkal mérséklődött. Az év végén a GdF nettó adósságállománya 4,41 milliárd eurót tett ki, ami 14,6 százalékos éves csökkenést jelent. A vállalatnak jót tett a francia kormány által az idei év elején életbe léptetett nyugdíjreform is, ugyanis a GdF nyugdíjjal kapcsolatos kötelezettségei jelenleg 1,63 milliárd eurót tesznek ki, míg a reform előtti rendszer érvényben maradása esetén 14,82 milliárd euróra rúgnának. Testvérvállalatához, az Electricité de France (EdF) SA-hoz hasonlóan a GdF is nyilvános részvénykibocsátásra készül az idén. A vállalat vezetői korábban úgy nyilatkoztak, hogy az állami tulajdonhányad 70 százalék fölött marad a privatizációs célú tőkeemelés után is. Mindkét közüzemi vállalat alkalmazottai ellenzik a magánosítást. A francia kormány idén összesen 19 milliárd euró értékű állami vagyont ad magánkézbe. A beruházások volumene alapján a GdF a harmadik legfontosabb francia befektető Magyarországon, a vállalat ellenőrzi többek között az Égáz és a Dégáz gázszolgáltatót.

Szerző(k):
Kolozsi Pál