BUX 131595.34 0,1 %
OTP 40010 -2,65 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még legalább 125 bázispontos kamatvágás?

Idén a tavalyihoz hasonló, 4 százalék körüli növekedési ütemre, érezhetően tovább csökkenő inflációra és ismét növekvő reálkeresetekre lehet számítani. Az év végére legalább 7 százalékra csökken a jegybanki alapkamat, a forint pedig továbbra is viszonylag erős marad - derül ki a GKI Gazdaságkutató és az Erste Bank közös előrejelzéséből.

2005. február 28. hétfő, 08:08

A magyar gazdaság 2004-ben már egyértelműen export- és beruházás-vezérelt pályán haladt, a külkereskedelmi deficit kisebb volt a 2003. évinél. Idén a még bizonytalan európai konjunktúra miatt a kivitel és a beruházások dinamikája is kissé lassulhat - áll a jelentésben.

Tavaly az üzleti szektorban a reálkeresetek több mint 1 százalékkal emelkedtek, a költségvetési szektorban viszont 5 százalékkal csökkentek. Ez utóbbi azonban részben annak a következménye, hogy a 13. havi fizetést 2004. december helyett idén januárban fizették ki. A gazdaság egészében tavaly mintegy 1 százalékos reálkereset-csökkenés következett be. Ennek ellenére a kiskereskedelmi forgalom 2004-ben dinamikusan, 5,7 százalékkal emelkedett. Ez a már korábban elhatározott, részben a lakásépítéssel is összefüggő vásárlások eredménye. A IV. negyedévben azonban már csak 3,4 százalékkal nőtt a forgalom. Idén is hasonló, a reálkeresetek 3-3,5 százalékos növekedéséhez igazodó forgalombővülés valószínű.

Az infláció a 2004 végi 5,5 százalékról januárra 4,1 százalékra zuhant. Ezen 1,4 százalékpontos csökkenés fényében a jegybanki alapkamat 0,75 százalékpontos mérséklése egyáltalán nem tekinthető nagynak. Az egész év során ehhez hasonló áremelkedésre lehet számítani, azzal, hogy a februárban várhatóan 4 százalék alá eső árindex az év második felében jellemzően kissé emelkedni fog. Ezt egyrészt a 2004. évinél valamivel később belépő év eleji energiaár-emelés, másrészt a tavalyi jó termésnek is köszönhetően alacsony élelmiszerárak idén lehetséges emelkedése magyarázza.

Az év végére legalább 7 százalékra csökkenő jegybanki alapkamat valószínű, miközben a forint - ha a jelenlegihez képest kissé gyengül is -, de továbbra is viszonylag erős marad.

A külkereskedelmi hiány 2004-ben kisebb volt az előző évinél, ami a gazdaság erős exportképességét jelzi. Az ipari termelés tavaly az I. félévi 10 százalék feletti ütem után a III. negyedévben érezhetően lelassult, majd a IV. negyedévben ismét kissé élénkült. 2005-ben az előző évihez hasonló ipari dinamika várható, ami az elmúlt évekhez hasonlóan szinte kizárólag a kivitel növekedésének lesz az eredménye. A cserearány a késleltetett gázár-hatás miatt tovább romlik. A turizmus bevételi többlete viszont remélhetően javul. Így a külső egyensúlyi pozíció lényegében nem változik. Az áruforgalmi és a folyó fizetési mérleg hiánya ugyan nominálisan nő (ez utóbbi 6,9 milliárd euróra), de a GDP-hez mért aránya tovább csökken, már 8 százalék alá kerül. Ennek mintegy felét fogja finanszírozni a nettó közvetlen tőke-befektetés.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet