Pluszban kezdett Európa is
Pénteki záróértéke fölött kezdte a mai kereskedést mind a három meghatározó nyugat-európai tőzsdeindex.
Pluszban kezdett Európa is
Pénteki záróértéke fölött kezdte a mai kereskedést mind a három meghatározó nyugat-európai tőzsdeindex.
Árzuhanás sújtja a búzatermelőket - a hús drágult
Az agrártermékek termelői árszintje január és augusztus között 5,5 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek árszintje 13,3 százalékkal csökkent, az állati termékeké 3,2 százalékkal nőtt, a búza pedig 5 éve nem volt ilyen olcsó - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.
Egyre optimistább az üzleti szféra Magyarországon
Szeptemberben jelentősen emelkedett a GKI-Wallis konjunktúra index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Az üzleti várakozások látványosan javultak, és a fogyasztói bizalmi index is folyamatosan emelkedik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. által készített jelentésből. A lakosság inflációs várakozásai romlottak.
Csaknem félmilliós autóvisszahívás!
Műszaki okok miatt több mint 450 ezer autót hív vissza a Chrysler, a General Motors Corp., a Hyundai és a Kia az Egyesült Államokban - jelentették be az amerikai hatóságok.
Jobboldali lesz a következő lengyel elnök
A liberális Donald Tusk, illetve a konzervatív Lech Kaczynski jutott be a lengyel elnökválasztás második fordulójába, így - a várakozásoknak megfelelően - biztos, hogy jobboldali politikus váltja Alekszander Kwasniewski jelenlegi államfőt. Az Egyesült Államok lengyelei inkább Kaczynskit támogatták, bár az amerikai fővárosban Tusk futott be elsőként.
Eloltották az izzást a Borsodi sörgyár területén
Az előzetes híradásoktól eltérően, mégsem keletkezett tűz a Borsodi Sörgyár bőcsi telephelyén. Mindössze annyi történt, hogy a maláta erjesztésére használt silóban ismeretlen eredetű izzást figyeltek meg, amelyet az előzetes vizsgálatok szerint egy porelszívó-ventilátornál végzett karbantartási munka okozta. A munkások a tűzoltóság felügyeletével délelőtt leengedték a silót, amelyből látványos füstképződés mellett maláta ürült ki. A kár értéke 12 ezer forint, személyi sérülés nem történt.
Kína újabb űrutazást tervez
Amennyiben az időjárási feltételek adottak lesznek, akkor október 13-án, azaz jövő csütörtökön újabb kínai űrutazásra kerül sor - jelentette az AFP.
Autópiac: a helyzet nem rossz, de jobb sem lesz
Carlos Ghosn, a Renault SA vezérigazgatója szerint 2006-ban stagnálásra lehet számítani az európai autópiacon - közölte az AFP hírügynökség.
Közeleg a tél, drágul az olaj
Öt napi csökkenés után emelkedett ma az olaj ára a nemzetközi tőzsdéken, miután a tél közeleg, és továbbra is szerények az Egyesült Államok működőképes finomítói kapacitásai.
ElBaradei kapta a Nobel-békedíjat
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, illetve vezetője Mohamed ElBaradei kapta az idei Nobel-békedíjat - derül ki a nobelprize.org honlapról.