BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

K. Gergely Kiss

10.
11.
15:48

Nyugdíjkorhatár-emelés 2020: tízezrek kerültek csúszásba

Idén januártól júniusig sokkal kevesebb nyugdíjmegállapításra került sor, mint az elmúlt években. 2020 első félévében mindössze 31607 új nyugdíjmegállapítás történt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 51218, tavalyelőtt pedig 65171. Ezzel kapcsolatban a Pénzcentrum megkereste Budapest Főváros Kormányhivatalát, amely a nyugdíjmegállapításokért felelős. Vajon a járvány lehet-e a kevesebb megállapítás hátterében?

Szerző(k):
K. Gergely Kiss
10.
09.
13:44

Indul az ország legnagyobb élelmiszeripari beruházása

Közel 50 milliárd forint értékű beruházás veszi kezdetét a Nestlé Hungária büki gyártóközpontjában, amely a világ több mint 50 országát látja el állateledellel. A modern magyar piacgazdaság egyik legnagyobb, a pandémia miatt kialakult válsághelyzet ellenére megvalósuló élelmiszer-feldolgozóipari beruházása 160 új munkahelyet is jelent majd a térségben, miközben tovább erősíti a magyar nemzetgazdaság regionális teljesítményét. Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Szerző(k):
K. Gergely Kiss
10.
07.
16:47

Extra nyugdíjemelés, a 150 ezer alatti nyugdíjakra rendkívüli bónusz - parlament előtt a javaslat

Két ellenzéki képviselő ismét megpróbálkozott egy átfogó szociális törvényjavaslattal, amelyben egyebek közt a magasabb nyugdíjemelést, a rendkívüli nyugdíj-kiegészítést, valamint a családi pótlék és a GYES azonnali megduplázását terjesztik az országgyűlés elé. A folyamatban lévő javaslatot - miként azt az elmúlt években megszokhattuk - a parlamenti többség várhatóan lesöpri majd az asztalról.

Szerző(k):
K. Gergely Kiss
10.
07.
14:09

Már az üzletek nagy része bérlőre talált Budapest legújabb plázájában

Javában zajlik Buda legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontjának kivitelezése, ahol a bérbe adható kiskereskedelmi terület háromnegyede már bérlőre is talált. Az Etele tér közvetlen közelében megvalósuló Etele Plaza 2021 harmadik negyedévében nyitja meg kapuit. Az első hazai okospláza a meghatározó divatmárkákkal, közöttük az Inditex-csoport Magyarországon elérhető valamennyi márkaüzletével, élükön a Zarával várja a vásárlókat.

Szerző(k):
K. Gergely Kiss