Takeucsi Hiszasi a Magyar Suzuki új vezére A Magyar Suzuki Zrt. élére Takeucsi Hiszasit nevezték ki, miután Ozava Iszao vezérigazgató új megbízást kapott az anyavállalatnál, aki így marad a Suzuki Motor Corporation …
Horvátországnak sikerült Horvátországnak sikerült megőriznie egy évvel ezelőtti helyét az idegenforgalmi versenyképességi rangsorban.
Durván drágítanák a pesti parkolást Új fővárosi parkolási stratégiáról tárgyalt a kerületekkel Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.
Jól jövedelmez az Adidas golfja Az Adidas-csoport ma kiadott gyorsjelentése szerint a vállalat tavalyi negyedik negyedéves profitja több mint megduplázódott, ugyanakkor erre az évre a sportszergyártó gyenge kilátásokat adott.
Duplájára nőtt a céltartalék-képzés a CIB-nél A CIB-Csoport mérlegének főösszege tavaly 19 százalékkal, 3000 milliárd forint fölé nőtt, működési eredményet pedig 31 százalékkal, 75 milliárd forintra erősödött. Ez a CIB 30 …
Törölték a Budai Várat Tizenhárom kiemelt projekt, korábban már megítélt uniós pályázatát vonta vissza a kormány a mai ülésén, többek között a Budai Vár felújítását is.
Újabb áremelést hozhat, ha átszokunk az olcsó cigire A háromszázalékos áruforgalmiadó-, illetve a várhatóan hatszázalékos jövedékiadó-növekménnyel a közkedvelt cigarettamárkák kiskereskedelmi ára elérheti az 594 forintot.
Mi a baj a magyar menedzserekkel? A hazai cégvezetők számítanak a legkevésbé dinamikusnak a régióban, a kritikát rosszul fogadják, de legalább jók a problémamegoldásban.