Elveszett az M1-es autópálya
Tömegek az M1-esen, baleset is nehezíti az előrejutást.
Elveszett az M1-es autópálya
Tömegek az M1-esen, baleset is nehezíti az előrejutást.
Elon Musk reagált Orbán Viktor mondataira: Igaz
Orbán Viktor migrációról szóló kijelentései nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is visszhangot keltettek, ugyanis a miniszterelnök gondolataira Elon Musk is reagált, méghozzá mindössze egyetlen szóval, de annál egyértelműbben.
Maduro bíróság elé áll az Egyesült Államokban
Nicolás Maduro ellen kábítószer-terrorizmus miatt vádat emeltek New Yorkban, mindössze néhány órával azután, hogy elfogták.
Újdelhinél is rosszabb néhány magyar város levegőminősége, megvan, hogy mi tehet róla
Több magyar település civil szervezetei hozták létre a „Ne fűts hulladékkal” mozgalmat, válaszul a fűtési szezonban egyre súlyosbodó levegőszennyezésre. A kezdeményezés célja nemcsak a figyelemfelhívás, hanem annak bemutatása is, hogy az egészségkárosító módon történő fűtés mögött elsősorban az energiaszegénység áll.
Trump bejelentette, elfogták Maduro, venezuelai elnököt
Sűrűsödnek a fejlemények Venezuelában, az amerikai elnök maga posztolt a közösségi médiában.
Szárnyal London, egy rekord, nem rekord
Napközbeni rekord után rekordon zárta a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe az év első kereskedési napját.
Rendkívüli állapot: légitámadás érte Caracas-t
Gustavo Petro kolumbiai elnök nem támasztotta alá bizonyítékokkal, hoy légitámadás érte Caracast, azt tudni, hogy több robbanás rázta meg szombat kora reggel Venezuela fővárosát, fekete füstoszlopok mellett repülőgépek is megjelentek. A CBS News-nak hivatalos források viszont megerősítették, hogy Donald Trump rendelt el katonai csapást Venezuelára.
A svájciak mellett francia, olasz, szerb, bosnyák, belga, luxemburgi, lengyel és portugál sérült is van
A halálos áldozatok azonosításával és a pontos okok keresésével folytatódik a svájci tűzkatasztrófa vizsgálata.
Valami gyanús a főnöke e-mailjében? Olvassa újra, lehet, hogy AI írta
Megvan az esélye, hogy a mesterséges intelligencia írja meg a munkavállalónak szóló e-mailt, és a látszat dacára nem a felettese üzent valójában.
A 21 Kutatóközpont felmért egy budapesti választókerületet, ahol minden színben indul jelölt
Budapest 14. országgyűlési választókerülete az, ahol négy évvel ezelőtt a legkisebb különbséggel nyert Vajda Zoltán ellenzéki jelölt (45,36 százalék) a fideszes Szatmáry Kristóf (44,61 százalék) ellen. Mindössze 468 szavazat döntött. Most a felmérés mást mutat.