Jött egy rossz hír a Balaton partjáról
Tempósan tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok - írta a Népszava pénteken.
Jött egy rossz hír a Balaton partjáról
Tempósan tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok - írta a Népszava pénteken.
Meglepő helyről kapott komoly támadást Trump
Ivanka Trump, az amerikai elnök lánya egy csütörtöki interjúban bírálta a kormányzat több intézkedését, elsősorban azt, hogy az amerikai-mexikói határon elfogott illegális bevándorló családokat szétválasztották, és a gyermekeket elvették szüleiktől.
Nem áll le az USA: odacsapnak az oroszoknak
Amerikai demokrata párti és republikánus szenátorok egy csoportja törvényjavaslatot terjesztett elő Oroszország elleni újabb szankciókra.
Sokan várták már ezt a Moltól
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1,3 milliárd dolláros szinten maradt az idei első fél évben, hasonlóan 2017 azonos időszakához, ennek alapján a vállalat 2,4 milliárd dollárra emelte év végi EBITDA-célkitűzését a korábbi 2,2 milliárd dollárról - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésből.
Késnek a vonatok a dél-balatoni vonalon
Halálra gázolt egy embert egy személyvonat Balatonboglár és Balatonlelle felső között pénteken hajnalban; a hatósági intézkedések befejezéséig szünetel a vasúti közlekedés azon a szakaszon, emiatt a péntek reggeli vonatok menetideje jelentősen megnő a dél-balatoni vonalon - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Kamatot emelt a brit jegybank
Kamatot emelt a brit jegybank csütörtökön: a Bank of England monetáris tanácsa 25 bázisponttal 0,75 százalékra, 2009 márciusa óta a legmagasabb szintre vitte fel az irányadó rátát.
Ennyiért hitelezték csütörtökön az államot
A meghirdetett mennyiségnél 13,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 63,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Ukrajna kiakadt: bekérették a magyar ügyvivőt
Tiltakozásul Orbán Viktor magyar kormányfőnek Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseivel kapcsolatban mondott "barátságtalan" kijelentései miatti bekérették az ukrán külügyminisztériumba Pap László Csaba rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert, magyar ügyvivőt - közölte csütörtökön a kijevi külügyi tárca sajtóosztálya.
Tovább csökkent a spanyol munkanélküliség
Spanyolországban a munkanélküliség 0,8 százalékkal, több mint 27 ezerrel csökkent júliusban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön.
Új vezetője van a MÁV-nak
Homolya Róbertet nevezte ki a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. élére Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert. Dávid Ilona elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől, a jövőben a Volánbusz Zrt.-t irányítja a miniszter felkérésére - közölte a tárca nélküli miniszter kommunikációs stábja csütörtökön az MTI-vel.