DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ Jelentős emelkedéssel kezdték a mai kerekedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A nyitás után a frankfurti DAX 1,91 százalékos pluszban volt, a londoni FTSE-100 0,75 százalékkal …
A Mol Rt. 385 ezer saját részvényt vett A Magyar Olaj- és Gázipari Rt. bejelentette, hogy a 2002. augusztus 2-án adott megbízás alapján a 2002. október 8-tól 14-ig eltelt időszakban 385 ezer saját …
Tokió felfelé kezdte a hetet A Nikkei a hétfői ünnepnap után 3,08 százalékkal 8792 pontra emelkedett, a TOPIX pedig 2,54 százalékkal 870 ponton zárt.
A magyarok eddig nem mondtak vissza utazást Balira Évente több százan utaznak Magyarországról Balira, szinte kizárólag szervezett formában. A hétvégi merényletsorozat hatására várhatóan csökken a turisták érdekelődése az egzotikus sziget iránt. Az utazási …
Még idén hatmilliárd forintot oszt szét informatikára az IHM Ma kiírja, november 22-e után elbírálja, majd az év végéig szét is osztja az eszközöket az informatikai tárca. A tét: hatmilliárd forint.
Tizenhárom nap múlva visszatekerhetjük az órát! Nem egészen két hét múlva, október 27-én (vasárnap) kezdődik a téli időszámítás, amikor is hajnali 3 órakor kettőre kell visszaállítani az órát - írja a …
A MobilCom adósságát részlegesen átvállalná a France Telecom A France Telecom átvállalja a MobilCom adósságainak egy részét, és felszámolja a német mobil telefon szolgáltatóban lévő tulajdonrészét - írja a Handelsblatt.
Egyre nő a külkerpasszívum Augusztusban jócskán növekedett a külkereskedelem passzívuma, ám a nyolchavi 2,1 milliárd eurós deficit így is elmarad a tavalyi azonos időszakitól. Kedvező, hogy a kivitel dinamikája …