Éves csúcsot ütött a forint az euróval és a dollárral szemben (frissített) A rossz nemzetközi hangulatban gyengült a forint, és úgy látszik egy újabb ellenállás dőlt meg a 300 forintos euróhoz vezető úton.
Visszatértek a befektetők, de ez is kevés a magyar tőzsdének Szeptemberben nem sikerült megismételni az augusztusi magas részvénypiaci forgalmat a magyar tőzsdén, de így is az év harmadik legerősebb hónapját produkálta a részvénypiac.
Alaposan elverték a port az OTP-n az utolsó negyedben A félév végén érdemes volt kiszállni a magyar részvényekből, hiszen akkor még hatszázalékos pluszban volt a BUX a tavaly év végéhez képest. A harmadik negyedév …
Újra kritikus szinten a forint Nem tartott sokáig a forint erősödése, a csütörtöki rosszabb nemzetközi hangulat hatására ugyanis ismét a 292 forintos szinteket kóstolgatta az árfolyam.
Egyértelműen emelkedtek a hozamok csütörtökön Minden lejáratra nőttek a hozamok a másodlagos állampapírpiacon kedden.
Van még remény a frankhiteleseknek - keményíthet a svájci jegybank Az elmúlt napok óriási esésében stabilan az 1,22-es szint közelében mozgott az euró/frank keresztárfolyam, ami mögött a dollár erősödése mellett a svájci jegybank sikeres stratégiája …
Óvatosak lettek a svájci frankkal a befektetők Az elmúlt napok óriási esésében stabilan az 1,22-es szint közelében mozgott az euró/frank keresztárfolyam, ami mögött a dollár erősödése mellett a svájci jegybank sikeres stratégiája …
Átmenetileg erősödhet az euró a dollárral szemben Jöhet egy kis felpattanás az euró/dollár keresztárfolyamban, amennyiben az e heti hírek alátmáasztják ezt.