Nyereséges hetet zártak a tőzsdék
A nap idézete
Gyenge hétzárás a börzéken
A részvény- és kötvényopciók pénteki lejárata előtt csütörtökön a vételi oldal bizonyult meghatározóbbnak New Yorkban, de másnap – az amerikai makroadatok nyilvánosságra kerülését követően – fordult a kocka, és mínuszba váltottak a tőzsdemutatók. Míg ugyanis az ipari termelés a vártnál nagyobb tempóban nőtt, a fogyasztói bizalom romlott, az infláció pedig nem enyhült. Mindezek fényében továbbra is kérdéses, mit lép a héten a Federal Reserve: a pénzromlási ütem a kamatvágás ellen szól, miközben a gyengébb minősítésű jelzáloghitelek piacán tapasztalható gondok, illetve a gazdaság lassulására utaló korábbi jelek monetáris lazítást indokolnának. Az elemzők zöme egyébként arra számít, hogy a Fed nem nyúl az 5,25 százalékon tanyázó alaprátához. Pénteken a Dow Jones ipari átlag komponensei között a legnagyobb veszteséget a Boeing és a csütörtökön még dráguló Alcoa mellett a pénzügyi szolgáltatók papírjai szenvedték el, miközben a nyolcmilliárd dolláros részvényvásárlási programmal kecsegtető Hewlett-Packard és a Microsoft északnak vették az irányt. A hét utolsó kereskedési napján korrekció követte az indexek csütörtöki, 2 százalék körüli emelkedését a vezető nyugat-európai börzéken, bár a mutatók vesztesége zárásra jelentősen enyhült. Londonban a Unilever nagy elánnal folytatta a csütörtökön megkezdett drágulást, jól sikerült ugyanis a befektetőknek tartott prezentáció – a pletykák szerint ráadásul alapkezelők is ráharaptak a cég részvényeire. A párizsi börzén közel 4 százalékkal drágultak a Thomson elektronikai csoport Merrill Lynch által vételre ajánlott részvényei, míg Frankfurtban a Metro végzett az élen, a sereghajtó pedig – 4,4 százalékos eséssel – a TUI utazási szolgáltató papírja lett. Ahogyan a részvényindexek, az amerikai deviza is irányt váltott pénteken, az euró dollárkurzusa háromhavi magasságban, 1,3340 közelében tetőzött.
Történetének egyik legnyereségesebb évét zárta a Humet
A hétvégén közzétette tavalyi évről szóló gyorsjelentését a Humet. A társaság láthatóan kezd talpra állni, egy évvel korábbi árbevételét megduplázta. (Igaz, 2005-ben szinte csak a túlélésre tudott koncentrálni a gyógyszercég.) A 130 millió forintot valamivel meghaladó forgalomhoz 80 millió forintnyi kiadás társult, így a cég történetének egyik legmagasabb, közel 50 milliós profitjáról számolhatott be.
A vártnál jobb eredmények segíthetik az indexeket
Kismértékű veszteséggel fejezték be a pénteki napot a nyugat-európai részvényindexek, a DAX és a CAC stagnált, az FTSE–100 pedig 0,4 százalékkal gyengült. Az enyhén pesszimista hangulat egyrészt a dollár utóbbi napokban történt gyengülésének, másrészt egyes elemzői véleményeknek volt betudható, amelyek tovább növekvő európai kamatszintet valószínűsítenek. A dollár leértékelődése kedvezőtlenül érinti az európai exportőröket, ami hozzájárult az Infineon és az Alcatel gyengüléséhez. Továbbra is gyengélkednek a gyógyszergyártók, amit elemzők egy része a demokraták egyesült államokbeli győzelmével magyaráz. A gyógyszergyártók az európai részvénypiac legrosszabbul szereplő papírjai voltak a múlt héten, az AstraZeneca és a GlaxoSmithKline a hét utolsó napján megközelítőleg két százalékkal értékelődött le. Fölfelé tartott a héten az RWE, miután a társaság a várakozást meghaladó harmadik negyedéves eredményről számolt be. Elemzők szerint a vártnál jobb profitok a következő hetekben is fölfelé vihetik a részvényárfolyamokat, a Stoxx–50 indexben szereplő, gyorsjelentést eddig publikáló társaságok több mint 60 százaléka az előre jelzettnél jobb eredményről számolt be. Erősödéssel zárták a pénteki napot a tengerentúli részvényindexek, a Dow 0,04 százalékkal, 12 108 pontra, a Nasdaq 0,6 százalékkal, 2389 pontra emelkedett. A befektetők optimizmusát táplálta a csökkenő olajár és a gyorsjelentésekkel kapcsolatos várakozások. Eredményes napot zártak a házépítők, a D.R. Horton és a KB Home több mint négy százalékkal erősödött. Közel ugyanilyen mértékű veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Walt Disney, miután a társaság csökkentette a jövő évi eredmény-előrejelzését. Lefelé tartottak az olajipari részvények is, a Schlumberger több mint két százalékkal gyengült. Elemzők szerint a vártnál jobb eredményről beszámoló gyorsjelentéseknek köszönhetően továbbra is felértékelődés várható a világ legnagyobb gazdaságának részvénypiacán. A Dow ebben az évben 13, az S&P–500 11 százalékkal erősödött, amihez az is hozzájárult, hogy az utóbbi indexben szereplő részvények háromnegyede az elemzői várakozásnál jobb eredményt tett közzé. A hét utolsó napján valamelyest erősödött a dollár az euróval szemben, az 1,2840-es pénteki kurzus azonban még mindig jókora gyengülésnek felelt meg a hétfői, 1,2700-s árfolyamhoz képest.
Remek lett a Zwack féléves eredménye
Igen jó félévet zárt a Zwack: mind bevétele, mind bruttó fedezete nőtt, sőt az ingatlanértékesítésből származó eredménykorrekció után még az üzemi eredmény is jobb lett. A tőzsdei cégek közül elsőként tette közzé gazdálkodásának számait a Zwack, a részvényeseknek a számok kellemes meglepetéssel szolgálnak. A társaság féléves nettó árbevétele – a cég üzleti éve márciusban kezdődik – 9,5 milliárd forint lett, és nemcsak a hazai, de az exportpiacokon, különösen Olaszországban és Szlovákiában javult a teljesítmény. Sőt, ha az adózás előtti eredményt korrigáljuk az egy évvel korábbi számokat 452 millió forinttal megdobó ingatlanértékesítéssel, akkor a normál működési eredmény idei 1,86 milliárd forintja több mint 20 százalékos többletről tanúskodik. A jelentős eredménynövekedés elsődleges oka, hogy a húsvéti forgalom egy része az idén áprilisban realizálódott, míg 2005-ben az teljes egészében a naptári év első negyedévére esett. A belföldi értékesítésen belül közel 15 százalékkal emelkedett a saját gyártású termékek forgalma. A prémium termékek forgalma ez előző szegmenssel hasonló mértékben, a minőségi termékeké 21, a kommersz termékeké pedig 4 százalékkal emelkedett. Különösen kedvező, hogy a minőségi szegmensben a társaság márkáinak értékesítése jobban növekszik a piaci átlagnál. A saját termelésű prémium termékek közül az Unicum márkák is több mint 10 százalékkal bázis felett teljesítenek, de még ennél is jobban növekszik a nyáron új dizájnnal megjelent Vilmos és a Fütyülős is. Az anyagköltségek árbevételt meghaladó ütemben növekedtek a jelentősen emelkedő szeszárak és a gyengébb forint következtében. A tavaly Dunaharasztiban átadott új üzem miatt nőtt az értékcsökkenési leírás, miközben a cég többet fordított marketingre, eredményesen. Az első félév alapján egyébként a menedzsment reményének adott hangot, hogy az eredeti, 2,9 milliárd forintos adózás előtti eredménytervet a Zwack felül fogja teljesíteni és az várhatóan 3,05–3,1 milliárd forint lesz.
Üzleti hitelkártya-kondíciók
Bank megnevezése Hitelkeret max. Kamatmentes periódus Havi minimum Kártya Kamat Készpénzfelvétel Megjegyzés millió forint max. (nap) befizetés (százalék) éves díja forint százalék/hó díja belföldön (forint) CIB 10 45 10 óvadékkal 5990, anélkül 20000 1,6 1,9%, min. 700 Ft díjtalan kártyafigyelő rendszer és SMS értesítés a törlesztésről K&H Bank 1 45 10 9000 1,9 2,0% min. 600 Ft Külföldön érvényes, utazási-, baleset- és poggyászbiztosítás OTP 3 45 5* 14900* 1,8 1,5% min. 600 Ft az első évben díjmentes *minimum 10 ezer forint Forrás: bankok
Olajszektor föl, technológia le
A nyugat-európai részvénypiacok irányát a múlt héten a vállalati eredményekkel kapcsolatos várakozások, a kamatemelési félelmek és a 75 dollár fölé emelkedő olajár határozta meg. A pénteki napot a DAX, a CAC és az FTSE–100 kisebb negatív irányú elmozdulással zárta. Lefelé tartottak a technológiai részvények, elemzők lassuló profitnövekedésre számítanak a szektorban. A várakozásoktól elmaradó eredményről beszámoló Business Objects SA például negyedével értékelődött le. Eredményes napokat tudhat maga mögött az olajszektor, elemzők további olajár-emelkedésre számítanak, ami kiváló hír az olajszektor befektetőinek. A British Petrol másfél, a Total árfolyama egy százalékkal emelkedett pénteken. Megsínylették a tengerentúli részvényindexek, hogy a 3M negyedéves eredménye elmaradt a várakozásoktól. A pesszimizmust csak tovább növelte a rekordszintű béremelkedésről beszámoló elemzés, a növekvő bérszint és hogy az egyre magasabb kamatok csökkentik a vállalatok nyereségét. A Dow Jones index és a Nasdaq 1,2 százalékkal gyengült. A 3M 9 százalékot veszített értékéből, az első negyedévhez képest csökkenő árbevételről beszámoló AMD pedig egy százalékkal értékelődött le. Az AMD a rivális Intel árcsökkentésével magyarázza a kedvezőtlen folyamatokat. Gyengült a dollár az euróval szemben, a jegyzés 1,2810-en állt pénteken este.
Egyre elektronizáltabbá váló vállalatok
A bankok gőzerővel fejlesztik a kisebb vállalatoknak kínált elektronikus szolgáltatásaikat, tapasztalataik ugyanis azt mutatják, hogy ez a kör erre a legfogékonyabb.
Az ÜGYFELEK bizalmára építünk
A magyarországi Óbuda–Újlak Csoport tagjaként a marosvásárhelyi székhelyű SC Aquincum Invest Srl. 2001. óta van jelen a romániai piacon. Tevékenysége: mérnöki tanácsadás (megvalósíthatósági tanulmányok, kockázatvizsgálat, tervezési, beruházási programok készítése) projekt menedzsment, költségmenedzsment (költségvetés-készítés, határidő-tervezés, tenderek lebonyolítása, a tervezés és kivitelezés koordinációja, engedélyek beszerzése, műszaki ellenőrzés, műszaki és pénzügyi átvétel) ingatlanfejlesztési és fővállalkozási szolgáltatások (ingatlanok keresése, vizsgálata, beépítési- és engedélytervek készítése, építésvezetés) Az SC Aquincum Invest Srl. a budapesti székhelyű alapító Óbuda–Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Rt. know-how-ját honosította. Ez megfelel a nemzetközi befektetők elvárásainak, illetve alkalmazkodik a romániai szakmai, jogi környezethez. Valamennyi munkatársunk az alapító Rt. féléves tréningjén vesz részt. Referenciáink: Gumiabroncs Kereskedelmi Központ – Ernye, Sapientia Egyetem Új Campus – Marosvásárhely, Személygépjármű , kamion gumiabroncs- és gyorsszerviz – Bukarest (építés alatt) A romániai piac élénkülését mutatja, hogy Erdélyben és Bukarestben is több új megbízást kaptunk az idén: műemléképület rekonstrukciója (műemléki vizsgálat, megvalósíthatósági tanulmány), irodaház és vállalati telephelyek (projekt menedzsment), négycsillagos wellness szálloda és apartman házak (tervezés és projekt menedzsment, a koncepciótól a kulcsátadásig), szupermarketek (műszaki ellenőrzés), több száz lakásos lakóház projekt (előkészítés, műszaki ellenőrzés). A bukaresti projektek professzionális koordinálása érdekében az idén megnyitottuk bukaresti irodánkat. Az Óbuda–Újlak Csoport valamennyi vállalata komplex módon képes magas- és mélyépítési létesítmények megvalósítására, az építőipari szolgáltatások teljes skáláját felvonultatva. Társaságunk kizárólag a megrendelő érdekeit képviselve minden körülmények között biztosítja a kockázatok ésszerű kezelését, a költséghatékonyságot, a határidők betartását és a jó minőséget. Dinamikus növekedésünk alapja mind a helyi, mind a nemzetközi ügyfeleink igényének teljes körű, magas színvonalú, korrekt kiszolgálása. Célunk továbbra is a már elnyert bizalom megtartása hosszú távon, illetve új ügyfeleink bizalmának elnyerése.
Adónaptár a következő hetekre
február 28.