Elbocsátásokat és profit warningot jelentett be a Nortel Networks A kanadai Nortel Networks távközlésiberendezés-gyártó cég újabb elbocsátásokat jelentett be, s közölte, hogy üzleti évének második negyedében jelentős veszteség várható. A társaság - 4,5 milliárd …
Nem okozott meglepetést az amerikai inflációs adat Az Egyesült Államokban májusban a várakozásoknak megfelelően, 0,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak, míg az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó index 0,1 százalékos emelkedést mutatott. …
Gyorsul a cseh gazdasági növekedés A cseh statisztikai hivatal vezetője szerint az első negyedévben éves szinten több mint 4 százalékkal nőtt az ország GDP-je, míg márciusban még legalább 3 százalékos …
Nem okozott meglepetést, de magas az olasz infláció Májusban az olaszországi fogyasztói árak - megfelelően az előzetes várakozásoknak - havi szinten 0,3, év/év alapon pedig 3 százalékkal emelkedtek. Az EU-harmonizált havi árindex 0,3 …
A befektetők aggódnak a GE-Honeywell fúzió miatt Tegnap lapzártánkkor egyöntetűen lefelé tartottak a tengerentúli tőzsdemutatók, amit jórészt a General Electric-Honeywell fúzió körüli bizonytalanságok okoztak. Veszteséggel zártak az európai indexek is, míg a …
Alacsonyabban zártak az európai mutatók A vezető európai tőzsdeindexeket a tengerentúli fejlemények, a kedvezőtlen makroprognózisok mellett a kontinens legnagyobb chipgyártójának profit warningja is lehúzta. Az FTSE-100 1,16 százalékos gyengüléssel 5 …
Gyengül a dollár Lefelé tart a dollár euróval szembeni árfolyama, az európai fizetőeszköz egy egységéért immár több mint 86 centet adnak. A dollár gyengülését az váltotta ki, hogy …
A Matáv-OTP-Mol trió rántotta le a BUX-ot A nemzetközi piacok gyengülése mellett hazai vállalati hírek is mozgatták ma a Budapesti Értéktőzsdét. A börze hivatalos részvényindexe 2,1 százalékos veszteséggel 6 614,52 ponton, azaz …
Bankközi: -10 százalékra erősödött a forint A bankközi devizapiacon a forintra a sáv erős szélén, a centrumtól -9,99 százalékon született az utolsó kötés, azaz az euró árfolyama 246,80 forintra csökkent - …
Napi minimumán zárt a BUX A BÉT indexe 141,26 pontos eséssel napi minimumán, 6 614,52-n fejezte be a kereskedést. Nagyot zuhant a Matáv, a Mol és az OTP, míg a …