BÉT: nagyot esett a Matáv A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe 6 716 ponton fejezte be a kereskedést, ami megegyezik a tegnapi záróértékkel. A parkett forgalma meglehetősen gyenge volt, volumene mintegy …
Tegnapi szintjén zárt a BUX A BÉT indexe nem egészen 0,1 pontos csökkenéssel 6 716,09-en, azaz gyakorlatilag tegnapi záróértékén fejezte be a kereskedést. A BUX-ot főként a közel 2 százalékkal …
Az USA-ban csökkenést jelez a szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex Az Egyesült Államokban a vártál jobban csökkent a NAPM által számított nem feldolgozóipari beszerzési menedzserindex. A mutató júliusi értéke a prognosztizált 51,5 helyett 48,9-re esett, …
Mérsékelt erősödés a forintpiacon Erősödött a forint a bankközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz a sáv erős oldalán, centrumtól számított 9,64 százalékon nyitott, majd zárásra 9,73 százalékig kapaszkodott fel, ami …
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ A vezető nyugat-európai részvényindexek közül az FTSE-100 és a CAC-40 mintegy fél százalékkal esik, míg a DAX immár 0,1 százalék körüli pluszban van. A tengerentúlon …
Csökkenés a tengerentúlon Lefelé tartanak a tengerentúli tőzsdeindexek: nyitás után néhány perccel a Dow Jones 0,45, a Nasdaq 1,11, az S&p-500 pedig 0,59 százalékos mínuszban volt.
Nem romlott az USA-beli munkanélküliségi ráta Bár a Bloomberg által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a júniusi 4,5 százalékról 4,7 százalékra nő az Egyesült Államok munkanélküliségi rátája, végül nem történt változás. …
A vártnál kevésbé csökkent a Walt Disney nyeresége A Walt Disney Co. üzleti évének harmadik negyedében - a rendkívüli tételeket leszámítva - az egy évvel korábbinál 3 százalékkal kisebb, 479 millió dolláros, azaz …
Lassult az EU gazdasági növekedése A brüsszeli bizottság által közzétett, javított adatok szerint az idei év első negyedében az eurózóna, illetve a 15-tagú Európai Unió GDP-je az egy negyedévvel korábbi …
Kétéves mélypontján az eurózóna üzleti klíma indexe Az eurózóna üzleti klíma indexének értéke - szemben a Bloomberg prognózisában szereplő -0,17-tel - -0,36-ra esett a júniusi -0,03-ról, ami kétéves mélypontot jelent. Az index …