Elillant az európai tőzsdeindexek korábbi nyeresége A kisebb-nagyobb emelkedéssel nyitó tengerentúli tőzsdeindexek késő délutánra mind esésbe fordultak, s ez negatívan hatott a vezető európai börzeindexekre is, különösen a londoni mutatóra. Az …
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon A bankközi devizapiacon a magyar fizetőeszköz az árfolyamsáv erős oldalán, a centrumtól számított 10,28 százalékon nyitott, ám délutánra 10,53 százalékig erősödött, ami 246,10/40 forintos euróárfolyamot …
BÉT: száguldott a Matáv A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe 1,3 százalékos emelkedéssel napi maximumán, 6 582 ponton fejezte be a kereskedést. A parkett forgalma meglehetősen szerény volt, volumene mintegy …
Napi maximumán zárt a BUX A BÉT indexe 83 pontos emelkedéssel napi maximumán, 6 582,13 ponton fejezte be a kereskedést. A BUX-ot főként a mintegy három százalékkal dráguló Matáv, illetve …
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ A bíztató kezdés után az amerikai részvényindexek már mínuszban is voltak, ám jelenleg a DJIA és az S&P-500 pénteki záróértéke körül mozog, a Nasdaq pedig …
Felfelé tartanak a tengerentúli részvényindexek Emelkedéssel kezdték a hetet tengerentúli tőzsdeindexek: a leginkább, 0,4 százalékkal a Nasdaq erősödik, míg az S&P-5000 0,1, a Dow Jones pedig mindössze 0,01 százalékos pluszban …
A Kodak üdvözli a Windows XP módosítását Az Eastman Kodak üdvözölte, hogy a Microsoft (MS) úgy mósodította a hamarosan piacra kerülő Windows XP szoftvert, hogy annak fényképszerkesztési alkalmazása nem csak a MS …
A CSFB-vel szemben a Goldman bízik a chipszektorban A Goldman Sachs (GS) "felülsúlyozásra" javította az egyesült államokbeli chipszektor papírjainak ajánlását, azaz a befektetőknek azt javasolja, hogy tőkéjük nagyobb hányadát tartsák az ágazat részvényeiben, …
Csökkent a Domus Rt. üzemi vesztesége az első félévben A Domus Rt. az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 14,2 százalékkal magasabb, 3,242 milliárd forintos árbevétel mellett 89,4 milliós üzemi veszteséget produkált, ami …
Rövidesen újraindul a Rába kereskedése a BÉT-en A BÉT-en alig fél óra múlva, azaz délután 2 órakor újraindul a Rába-papírok kereskedése - tájékoztatta a NAPI Online-t a Microbróker Rt. üzletkötője.