Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Ott vannak a magyarok Európa élmezőnyében. Két cég is felkerült arra a listára, ahol a legjobban növekedő vállalkozásokat értékelik.
Szerző(k): EconomxBocsánatot kért Donald Trumptól a kanadai miniszterelnök a Reagan-hirdetés miatt, az elnök ezt el is fogadta, sőt kijelentette, hogy jót beszélgettek ezek után, de a kereskedelmi tárgyalások ettől függetlenül nem indulnak újra.
Szerző(k): EconomxTöbb fürdő is hirdet akciókat, kedvezményes belépőket. Érdemes elolvasni a mostani kínálatot is.
Szerző(k): EconomxHa valóban érintett a magyar kormány az uniós kémkedési ügyben, ahogy a sajtó írja, akkor azt vizsgálóbizottságnak kell feltárnia, ezért kezdeményezte annak felállítását az Európai Parlamentben. A DK elnöke emellett feljelentést is tett, és várja, hogy a legfőbb ügyész is megszólaljon az ügyben.
Szerző(k): Economx55 millió forint értékben találtak kábítószert a fővárosi rendőrök annál a dílernél, akitől egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre is vásárolt – mindkettőt elfogták. Kiderült az is, hogy október elején is nagy fogása volt a rendőröknek.
Szerző(k): EconomxHatalmas lendülettel vetette be magát Donald Trump a Fehér Házban zajló "át-építkezésekbe". Mégis egy ingatlanmágnásról van szó, aki amerikai elnökként sem tud kibújni a bőréből.
Szerző(k): EconomxMehetnek, nem mehetnek, igen, nem, így libikókázott Trump abban a kérdésben, hogy adjanak-e Ukrajnának Tomahawk rakétarendszereket. Mindenesetre a Pentagon felmérte, és engedélyezte a fegyverek szállítását, már csak Trumpnak kellene végleges, nem visszavonható döntést hozni.
Szerző(k): EconomxRob Jetten bejelentette pártjának győzelmét Hollandiában. Geert Wilders mérgében fortyog, és a választási csalások kivizsgálását követeli.
Szerző(k): EconomxKözzétették a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit. Ebből tisztán kiderül, hogy az épület könnyen bevehető, a biztonsági rendszerek elavultak. A kulturális miniszter megígérte, hogy még az év vége előtt új eszközöket telepítenek az épület külső részére.
Szerző(k): Economx