A november 30-ai hír, miszerint a Walt Disney megveszi a Lucasfilmet megbolygatta a filmes piacot és a dolgok jelen állása alapján azt kell mondanunk, hogy jól tette, hogy a felvásárlás mellett döntött. A cég részvényei közel 50 százalékot emelkedtek az ominózus hír óta, és azóta sem látszik egy komolyabb korrekció lehetősége.
A február elején publikált negyedéves gyorsjelentés (2012. Q4) alapján a cég előző év azonos időszakához képest 5 százalékos bevétel növekedést ért el, és az egy részvényre jutó eredmény tekintetében is felülmúlta a várakozásokat. A jelentésből kiemelhető, hogy a Disney videojáték részlege először hozott nyereséget.
A menedzsment jól bánik a marketing eszközökkel is, hiszen a LucasArts felvásárlása óta gyakorlatilag minden napra jut egy Star Wars-szal kapcsolatos hír. Az már biztosra vehető, hogy újabb trilógiával folytatják a Csillagok háborúját, de hallhattunk már arról is, hogy a főbb szereplőkről külön-külön egész estés mozifilmet készítenek, illetve új rajzfilmekről szóló híreket is megszellőztettek már. Ezzel együtt várhatóak még új Star Wars videojátékok, illetve ajándéktárgyak, és ha azt nézzük, hogy a film illetve a kultusz, milyen rajongótáborral rendelkezik (ha emlékszünk még az előző trilógia bemutatására, amikor az amerikai moziba járó közönség, csak azért vette meg a mozijegyet különböző filmekre, hogy a Star Wars előzeteseket megnézze, majd kisétált), akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez komoly bevételforrást jelent/jelenthet a Walt Disney-nek.
Ezt láthatjuk most a részvények emelkedésében, mivel a tőzsde ugye próbálja a jövőt árazni.

Az első negyedéves (2013. Q1) jelentését a cég május 7-én piaczárás után teszi közzé, személy szerint nem várok rossz eredmények sőt, de akik eddig vártak a beszállással egy visszatesztet remélve, azokat most türelemre inteném, hátha mégis negatív meglepetés lesz a jelentés.
Ha a várakozásomnak megfelelően jót jelent, akkor viszont egy jó ideig nem várhatunk még érdemi korrekciót a papírban, hiszen nem lesz miért. A cég stabil, bevételei folyamatosan nőnek, és abban is biztosan lehetünk, hogy a felvásárlásból ki fogja hozni a maximumot.
Akinek viszont a részvénykereskedés már túl lassú, azoknak távoli lejáratú call opciók vételét javaslom.
Vetter Péter, Solar Capital
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv