Az indexek, az arany és az olaj is emelkedéssel kezdte a napot
Zöldben álltak a mutatók a piac nyitásakor csütörtök reggel.
Az indexek, az arany és az olaj is emelkedéssel kezdte a napot
Zöldben álltak a mutatók a piac nyitásakor csütörtök reggel.
Lepaktál egy kínai akkugyártóval a Tesla
A Tesla és a kínai CATL együttműködésbe kezdett, hogy olyan akkumulátort fejlesszenek, amelyik gyorsabban tölthető, ráadásul az árat is le kell szorítani, hogy előállhasson a tömegesen eladható 25 ezer dolláros autóval.
Migráció: csak jönnek, és jönnek
Bár mérséklődnek a globális különbségek, és Európa folyamatosan veszít világgazdasági pozícióiból, ennek ellenére továbbra is nagy migrációs nyomás alatt áll – állapították meg kutatók a pécsi egyetem hétvégi konferenciáján.
Trump veje a szomszédban építkezne
Jared Kushner, Donald Trump veje birtokba kapná azt a területet, amelyen a szerb katonai parancsnokság romjai állnak. Az épületet az USA-vezette NATO-koalíció bombázta le, hogy leállítsa a koszovói vérontást. Jogászok szerint a terv összeegyeztethetetlen az amerikai külpolitikával.
Elegük lett, a tehetős nyugdíjasok dobnák az amerikai állampolgárságot
Hamarosan jóval olcsóbb lesz megszabadulni az amerikai állampolgárságtól, ami megkönnyíti majd azoknak az évtizedek óta az Egyesült Államokon kívül élőknek a dolgát, akik az adózási hercehurcák miatt így döntenének.
Az USA már március elején megmondta, hogy baj lesz Moszkvában, Putyint nem érdekelte
Az Egyesült Államok nem lát bizonyítékot Ukrajna érintettségére a moszkvai terrortámadásban - reagált az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője az orosz kormányzati nyilatkozatokra, miközben amerikai kormányzati illetékesek a kialakult helyzet következményeit a hétvégén úgy értékelték, hogy nincs olyan fenyegetettség az Egyesült Államokra nézve, amely az oroszországi terrorakcióból ered.
Kína a háttérben, csendben nyírja ki az Intelt és az AMD-t
Az amerikai-kínai kapcsolatok elmúlt években tapasztalt folyamatos romlását erősíti, hogy Kína új irányelveket vezetett be, aminek célja, hogy az amerikai Intel és az AMD mikroprocesszorait 2027-ig fokozatosan kiszorítsák a kormányzati számítógépekről és szerverekről. A távol-keleti nagyhatalom összesen 18, kínai processzort hagyott jóvá használatra, abból több is szerepel Washington exportfeketelistáján. Az Intelnek és az AMD-nek is Kína volt tavaly a legnagyobb piaca, az 54 milliárd dolláros forgalmának 27 százalékát, az AMD 23 milliárd dolláros forgalmának pedig 15 százalékát adta a távol keleti ország.
Az ENSZ is határozott a mesterséges intelligenciáról
Az ENSZ Közgyűlésének mind a 193 tagállama elfogadta a szervezet első mesterséges intelligenciával kapcsolatos határozatát. Azonban az USA által előterjesztett, Kína és Oroszország által is támogatott határozat nem kötelező érvényű, és főleg általános kitételekből áll, továbbá nem foglalkozik olyan kritikus kérdéssekkel, mint az AI katonai felhasználása.
Csökkenti termelését a Tesla Kínában
Nem nőnek a Tesla eladásai Kínában, sőt, még mérséklődtek is az év első két hónapjában. A kínai gyártók ugyanakkor hasítanak sokkal olcsóbb típusaikkal.
Újabb országban tűnhet el a TikTok: dominót indított el az USA
A titkosszolgálatokat felügyelő német parlamenti bizottság alelnöke szerint fontolóra kellene venni a kínai hátterű alkalmazás betiltását.