BUX 133710.40 0,03 %
OTP 40370 -0,98 %

Keresés

11.
20.
23:59

„Bónokkal” fizethetnének az önkormányzatok?

Szerző(k):
B. Judit Varga
11.
08.
23:59

Kevés bank számít kiemelkedő szezonra

A fogyasztási hitelezésben az év vége különösen erős időszaknak számít. Az MKB Banknál úgy vélik azonban: különösebb visszaesés ugyan nem lesz, de a megszorító csomag hatására már most megkezdődhet a takarékoskodás a lakosság körében, bár a kedvezőtlen hatások erőteljesen a következő évben jelentkeznek majd. A CIB Bank szakértőinek véleménye szerint már az ez évi hitelkihelyezés is elmaradhat az előző években tapasztalttól, és 2007 ezt múlhatja alaposan alul. A Citibank viszont a többi pénzintézettel ellentétben most kedvezőbb évre számít a tavalyinál. Az OTP Bank reményei szerint sokan most is karácsonyra időzítik a jelentős családi beruházásokat, vásárlásokat, de a költségvetési intézkedések visszafoghatják a növekedést. A legnagyobb lakossági bank ezért nagyjából az előző év végihez hasonló áruhitel-forgalomra számít. A Credigen Bank – tudtuk meg – október végéig hozta tervszámait, és bízik abban, hogy ez az egész évre igaz lesz. A bank üzletágai közül továbbra is meghatározó (kétharmad arányú) az áruhitelezés, a jó eredményeket azonban a hitelkártya-üzletág dinamikus bővülése tette lehetővé. A bankok igyekeznek mindent megtenni a hitelfelvételi kedv élénkítése érdekében. A már futó kampányok rövidesen újabb ajánlatokkal egészülnek ki. A Credigen Bank meglévő ügyfelei számára a karácsonyi akció keretében egyszerűsített hitelügyintézést és személyre szabott hitellehetőséget ajánl, az első ezer igénylőnek pedig még ajándékkal is kedveskedik. A pénzintézet új ügyfeleket az önerő nélküli, halasztott törlesztésű konstrukcióval akar szerezni. Az OTP halasztott fizetésű, két hónapon belül kamat- és díjmentes végtörlesztési lehetőséget is biztosító áruhitel-konstrukciót és egyszeri kezelési költségű megoldást is kínál. A K&H Bank november elsejétől akciózik személyi kölcsönnel. A „törpe” hívószóval ajánlott, egyéb költségektől mentes hitel kamata havi 0,99 százalék is lehet. Ez az ajánlat december 10-éig érvényes. Csakúgy, mint a Citibank „nyerő kártyája”, amelynek keretében akik hitelkártyájukkal legalább 14,9 ezer forintot költenek, francia kártyát kapnak ajándékba. A K&H újabb promóciója: a december 1–31. között igényelt Visa-hitelkártyánál elengedik az első éves díjat. Erste-hitelkártya esetében a társkártya első éves díját nem kell az idén megfizetni.

Szerző(k):
B. Judit Varga
10.
30.
23:59

Koncentráció előtt az online-fogadóirodák

Összeolvadásba és felvásárlásokba menekülnének az Egyesült Államok piacáról szeptember végén gyakorlatilag kitiltott brit internetes szerencsejáték-vállalatok, amelyek közül a 888 Holdings Plc megerősítette az ilyen tárgyalásokra vonatkozó lapértesüléseket. A Sunday Times úgy tudja, hogy a 888 Holdings a PartyGaming Plc-vel egyesülne, de ez utóbbi társaság nem nyilatkozott a megvalósulása esetén 1,6 milliárd fontos vállalatot eredményező ügylettel kapcsolatban. A szektor társaságainak október közepén kellett elhagyniuk az amerikai piacot, ekkor lépett ugyanis életbe az a törvénymódosítás, amely ugyan nem tiltja meg formálisan az internetes fogadást, de nem engedi, hogy bankok, illetve hitelkártya-társaságok ily módon fizetéseket teljesítsenek (NAPI Gazdaság, 2006. október 16., 5. oldal). A sokak által az amerikai választási küzdelem részének tekintett washingtoni döntés miatt a PartyGaming elveszítette piaci kapitalizációjának 70 százalékát, a 888 Holding részvényárfolyama pedig 24 százalékot esett. Eddig egyértelműen az Egyesült Államok volt a 12 milliárd dolláros iparág vezető piaca, innen származott ugyanis a társaságok bevételeinek döntő hányada, a PartyGaming esetében például 80 százaléka.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
10.
27.
11:01

Üzleti hitelkártya-kondíciók

Bank megnevezése Hitelkeret max. Kamatmentes periódus Havi minimum Kártya Kamat Készpénzfelvétel Megjegyzés millió forint max. (nap) befizetés (százalék) éves díja forint százalék/hó díja belföldön (forint) CIB 10 45 10 óvadékkal 5990, anélkül 20000 1,6 1,9%, min. 700 Ft díjtalan kártyafigyelő rendszer és SMS értesítés a törlesztésről K&H Bank 1 45 10 9000 1,9 2,0% min. 600 Ft Külföldön érvényes, utazási-, baleset- és poggyászbiztosítás OTP 3 45 5* 14900* 1,8 1,5% min. 600 Ft az első évben díjmentes *minimum 10 ezer forint Forrás: bankok

Szerző(k):
Aradi Márta
10.
24.
23:59

Újabb alaptőke-emelés a Credigennél

Korábbi veszteségeinek rendezése miatt újra alaptőkét emelt a Credigen Bank, így a társaság jegyzett tőkéje 2,4 milliárd forintra nőtt. A 400 millió forintos tőkeinjekcióra az előző év veszteségeinek kompenzációja miatt volt szükség: ugyanis a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (hpt.) szerint a hitelintézetek saját tőkéje nem lehet alacsonyabb a jegyzett tőke összegénél. A Crédit Agricole fogyasztási hitelezésre szakosodott leányvállalatának, a Sofinco S.A.-nak közvetlen tulajdonában lévő pénzintézet az elmúlt években többször is tőkeemelést, illetve tőkeleszállítást hajtott végre, mert a cég eddig veszteségesen működött. Legutóbb augusztusban 250 millió forintos tőkeemelést, majd ugyanilyen összegű tőkeleszállítást jelentett be. A bank új stratégiát alakított ki, hogy tevékenységét eredményessé tegye: idén 10 milliárd forintos hitelkihelyezés mellett nullszaldós eredményre, jövőre pedig már nyereségre számítanak. A Credigen tevékenységében továbbra is meghatározó áruhitelezés – ami a teljes kihelyezés kétharmadát teszi ki – ebben az évben 20 százalékkal bővülhet. Egyre nagyobb szerep jut a személyi kölcsönök értékesítésének, amelynek állománya idén megduplázódhat és elérheti a 3 milliárd forintot. A növekedés a hitelkártya-kibocsátásban is dinamikusan bővül, 2005 októbere óta több mint 15 ezer darab Visa-logóval ellátott kártyát dobtak piacra.

Szerző(k):
Vajnai Lajos
10.
18.
23:59

Itt az MKB-Lufthansa hitelkártya

Bemutatkozott az MKB Bank és a Lufthansa co-branded kártyaprogramja. A pénzintézet a jövőben egy standard és egy gold MasterCard plasztikkal kapcsolódik a Magyarországon 20 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Lufthansa Miles & More törzsutasprogramjához. A kártyatulajdonosok a Lufthansával és a Star Alliance partner-légitársaságokkal repült utak, a szerződött autóbérlők, szállodák és egyéb szolgáltatók mellett bónuszmérföldeket kaphatnak mindennapi kártyás vásárlásaik után is. A Miles & More MKB-hitelkártyákat igényelve az ügyfél tagja lesz a törzsutasprogramnak. A korábbi törzsutasok hitelkártya-igénylése egyszerű feltételek mellett, előre meghatározott hitelkerettel történik, melyet érvényes törzsutasstátusuk igazolásával vehetnek igénybe. A Miles & More MKB MasterCard-hitelkártyákkal történt első vásárlást követően az ügyfelek főkártya igénylése esetén akár 8000, társkártya igénylése esetén akár 2000 ajándék mérföldet is kaphatnak. A kártyás vásárlások után 1 eurónként írnak jóvá egy ajándék mérföldet a Miles & More-számlán. A kártyához díjmentes utazási és hitelfedezeti életbiztosítás kapcsolódik.

Szerző(k):
Nagy Nándor László