Budapest zombiváros lett
Budapest zombiváros lett
Tízezer Malév-Citibank-hitelkártya
Bevezetése óta, vagyis az elmúlt egy évben tízezerre gyarapodott a MasterCard-alapú Malév-Citibank-hitelkártyák birtokosainak száma - jelentette be Batara Sianturi, a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatója egy pénteki eseményen, s lapunknak hozzátette: kártyaszám és költés alapján ez a legnagyobb ilyen jellegű együttműködés egy bank és egy légitársaság között Magyarországon. A hitelkártya rendszeres használói vásárlásuk után pontokat gyűjtenek, amelyeket repülőjegyre válthatnak be a Malév és a partner légitársaságok járatain. A 2007-es nyári utazási szezonban többen indultak repülővel útnak, mint bármikor, és augusztusban több mint 3000 kártyaigénylés érkezett a Citibankhoz. Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy tovább szeretnék fejleszteni az említett terméket. A Malév más területeken is együttműködik a Citibankkal, ám ennek mibenlétét nem árulta el lapunknak a vezérigazgató. Leonov beszámolt viszont arról, hogy ez év első nyolc hónapjában a Malév utasainak száma 5 százalékkal, menetrend szerinti járatainak bevétele pedig 7 százalékkal nőtt az előző évihez képest.
ÉPÍTSE KÖNNYEDÉN VÁLLALKOZÁSÁT!
A CIB Bank - mérlegfőösszegét tekintve - Magyarország négy legnagyobb univerzális bankjának egyike. Folyamatos és dinamikus fejlesztéseinek eredményeként a kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatások rendkívül széles skáláját kínálja a ma már országosan 100 egységet számláló fiókhálózatában. Napjainkban a CIB nem pusztán egy bank, hanem egy bankcsoport, amely lízing- és faktoringtermékeket is értékesít. Ennek köszönhetően bármely vállalkozás legösszetettebb igényeit is magas színvonalon képes kiszolgálni. A bank egyik legújabb konstrukciója az úgynevezett vállalati termékcsomag, amelynek fontosabb jellemzőiről Székely Andrást, a CIB vállalati üzletfejlesztési főosztályának vezetőjét kérdeztük.
Luxusmobil a Samsungtól is
Napjainkban a mobiltelefon az önkifejezés egyik fontos eszköze, nem véletlen, hogy újabb luxusmobil lép színre. Az LG Prada és a Dolce & Gabbana Motorola V3i sikere után a Samsung és a Giorgio Armani is úgy döntött: helyet kér magának ebben a piaci szegmensben. A készüléket maga Giorgio Armani mutatta be hétfőn, közvetlenül a 2008-as tavaszi-nyári női divatbemutatója előtt. Könnyű megjósolni, hogy a hitelkártya nagyságú, alig 10,5 milliméter vastagságú és 85 gramm súlyú telefon komoly presztízsre tesz majd szert a vásárlók körében. Ugyanakkor sajnálatos módon ez a divattelefon is inkább a nevével és a dizájnjával fog hódítani, a technikai paraméterek ugyanis bár nem rosszak, de hiányzik belőle néhány olyan fontos dolog, mint a 3G vagy a wifi. Ez utóbbiakat leszámítva azért nem lehet komoly panasz, ugyanis a három megapixeles kamera képei jól mutatnak a nagy, 6,6 centiméter átmérőjű QVGA kijelzőn. Ami egyébként a beviteli felület is, hiszen az előlapon található két gomb mellett az érintőképernyő szolgál a telefonnal való kommunikációra. A zenei fájlok lejátszása vagy az MPEG4-es formátum természetesen nem okoz gondot, ahogy a világhálón való böngészés sem, hiszen a telefon rendelkezik az EDGE szabvánnyal. A mobil memóriája egyébként microSD kártyával bővíthető, és Bluetooth sztereó headset is kapcsolható hozzá, ráadásképpen pedig Giorgio Armani speciális, bőrből készült telefontartót is tervezett a készülék biztonságos tárolásához. A divattelefon novembertől a kijelölt mobil üzleteken kívül a Giorgio Armani-butikokban lesz kapható egyes európai országokban.
Armaniba öltözik a Samsung
Közösen fejlesztett elektronikai eszközökkel készül piacra lépni Giorgio Armani és a Samsung Electronics. A berendezések dizájnjáért a világhírű olasz divattervező, technológiájáért a dél-koreai vállalat lesz a felelős, az első termék egy hitelkártya nagyságú mobiltelefon lesz, amelyet novembertől kezdenek árulni az Armani-butikokban szerte a világon. A 6,5 centiméteres képátlójú, kamerás, érintőképernyős telefont januárban követi majd az olasz tervező lakberendezési kínálatát bővítő lcd-televízió. A megállapodás piaci értékelések szerint jó példája annak, hogyan keresnek és találnak maguknak új termékköröket a luxuscikkek gyártói. A 73 éves Armani különösen agresszív ebben: a ruházaton kívül csokoládék, háztartási eszközök, virágok is viselik a nevét, Dubaiban pedig hamarosan megnyílik egy Armani-hotel is. Az elektronikában viszont nem számít úttörőnek, hiszen ezen a piacon már megjelent például a Dolce & Gabbana az amerikai Motorola Razr okostelefonja egyedi szériájának megtervezésével, a Prada divatház pedig a dél-koreai LG érintőképernyős luxusmobiljával képviselteti magát. Armani azzal indokolta színre lépését, hogy manapság a mobiltelefonok olyan mindennapos használati eszközökké váltak, mint a ruhák, ezért hasonlóan fontos a minőségük, használati és megjelenésbeli értékük. A Samsung számára sem újdonság, hogy neves divattervezőkkel közösködik: mások mellett Gianni Versacével és Calvin Kleinnel dolgozott együtt egy-egy különleges termék létrehozásában. A vállalat rekordmennyiségű, 37,4 millió mobiltelefont adott el a második negyedévben, amivel a gyártók világrangsorában átvette a második helyet a Motorolától.
A bíróságon is GVH-győzelem született hitelkártyaügyben
Szerdán a Fővárosi Bíróság elutasította az OTP-nek a pénzintézetre hitelkártyája hirdetésének szövege miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által tavaly októberben kirótt 100 millió forintos bírság elleni keresetét. A bíróság ugyanis egyetértett a GVH álláspontjával, miszerint az "akár 45 napig kamatmentesen használhatja a bank pénzét" szövegű reklám megtévesztő volt, s úgy ítélte meg, hogy a bírság összege is helytálló. Az ítélethez fűzött szóbeli indoklásból a bank képviselője szerint a döntés indoka nem volt megállapítható. A bank az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követően fellebbez a Fővárosi Ítélőtáblán. Közben a GVH robog tovább: az OTP után tegnap - a hitelkártyát hasonlón módon már korábban is így hirdető bankok közül - a K&H Bankot 15 millió, az Erste Bankot kétmillió, a Citibankot pedig 20 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A most lezártakon túl a Budapest Bank, a Cetelem Bank, a CIB Bank, az MKB Bank, valamint a Raiffeisen Bank ellen folyik eljárás. A GVH álláspontja szerint a hitelkártya kamatmentes használatáról a fogyasztók csak akkor kapnak reális képet, ha a banki tájékoztatás egyértelműen és pontosan tartalmazza, hogy a kamatmentesség kizárólag a kártyával történő vásárlásokra vonatkozik, készpénzfelvételre nem; s ahhoz a teljes tartozás fizetési határidőre történő megfizetése szükséges, amely tartozásba nemcsak a vásárlások értékének összege, hanem a bank felé a hitelkártyával összefüggésben bármilyen jogcímen fennálló tartozás (tranzakciós és egyéb díjak és költségek) összege is beleértendő. A kamatmentes használat idejének hirdetésekor a GVH szerint a bankoknak tudatniuk kell, hogy a meghirdetett maximális időtartam csak akkor érvényes, ha az ügyfél az elszámolási időszak első napján vásárol a hitelkártyájával. A bankoknak a jelek szerint egyetlen útjuk marad, hogy az álláspontjuk szerint aggályos GVH-értelmezést "megfúrják": a jelenleg a parlament előtt lévő, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe kellene beleépíteni az általános - s így elég szélesen értelmezhető - szabályozásnál konkrétabb megfogalmazásokat arról, mikor lehet egy hirdetés, közlés megtévesztő. Emellett a pénzintézetek szerint akár a versenytörvénybe is be kellene emelni azt az - amúgy a GVH alapelveiben és az uniós gyakorlatban is jelen lévő - elvet, amely szerint a racionális fogyasztói magatartáshoz hozzátartozik a piac és a termék sajátosságainak megfelelő mértékű információkeresés szükségessége, a fogyasztói tudatosság.
A GVH megint büntet: 20 millió a Citibanknak, 2 millió az Erstének
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt 20 millió forintra bírságolta a Citibank Zrt.-t, míg 2 millió forintra az Erstét.
Tizenötmillióra bűntették a K&H-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa csütörtöki határozatában megállapította, hogy a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. hitelkártyáit népszerűsítő tájékoztatásával megtévesztette a fogyasztókat, ezért a bankot 15 millió forintra bírságolta - írja az MTI-Eco.
Lakáshitel: akcióznak a bankok
A bankok a korábbinál erőteljesebb hitelkampányokba kezdtek.
Felfűtött hitelakciók
A bankok a lakásvételi, -felújítási kedv lanyhulásának jeleire még erőteljesebb hitelkampányokba kezdtek. A frissebb lehetőségek közül kiemelkedik az OTP Bank Világhitelnek nevezett, jenben is igényelhető hitelváltozata. A jenhitelt egyelőre egyetlen versenytárs sem tervezi bevezetni (kizárólag a CIB foglalkozik ezzel a gondolattal, de még kivár), a svájcifrank-alapú megoldásoknál azonban sok az akció. Az Allianz Bank (Napi, 2007. szeptember 18.) öt évig szavatolt kedvezménnyel és akár a lakás hitelbiztosítéki értékének 110 százalékára rúgó kölcsönnel csábítja az eladósodni szándékozókat. Ez egyébként a gyakorlatban azt jelenti, hogy kurrensebb fővárosi lakás esetében a teljes vételárat (a hitelbiztosítéki érték ennek 85 százalékát teheti ki) fedezheti a hitel. Az Erste Bank is önerő nélküliként reklámozza svájcifrank-alapú lakáshitelét, ráadásul a kezelési költséget is elengedi, sőt az egyszeri díjaknál (közjegyzői, értékbecslési költség) is kedvezményt ad. Az ajánlatot "ajándék" hitelkártya egészíti ki. A K&H "csak kamattal" szlogennel népszerűsíti kölcsönét, amelynél az ügyfélnek nem kell számolnia szerződéskötési, értékbecslési és kezelési költséggel, egészen a futamidő végéig. Az akció időtartama alatt a közjegyzői munkadíjat és a földhivatali eljárás díját is visszatérítik. Könnyített törlesztés (az első hat hónap részletei csekélyebbek), ingyenes K&H lakásszerviz, 24 órás segítségnyújtási szolgáltatás egészíti ki az ajánlatot. A Raiffeisen Bank november 30-áig ajánlja rugalmas törlesztőrészletű kölcsönét, amely esetében értékbecslési díj átvállalása és a kezelési költség jóváírása is a feltételek között szerepel, a futamidő pedig akár 35 év is lehet.