Török bankpapírokba érdemes fektetni?
Szinte minden török pénzintézettől áremelkedést várnak.
Török bankpapírokba érdemes fektetni?
Szinte minden török pénzintézettől áremelkedést várnak.
Szinte minden török pénzintézettől áremelkedést várnak
Van olyan török pénzintézet, amelytől az árfolyam megduplázódását várják az elemzők, a 4-6 közötti P/E eléggé gyakori, de 4 alatti is előfordul. A látszólagos olcsóság természetesen az ottani magas infláció, volatilis devizaárfolyam és jelentős politikai kockázat fényében vizsgálandó.
Tízéves a hitelkártya a hazai piacon
Az MNB statisztikái szerint a tavalyi év végig mintegy 1,7 millió hitelkártyát bocsátottak ki a hazai piacon, ez a szám kifejezetten impozáns annak tükrében, hogy mindössze a tíz évvel ezelőtt bocsátották ki nálunk az első valódi hitelkártyát. Az akkor igencsak úttörőnek számító termékkel először a Citibank lépett ki a piacra - ma már mintegy 230 ezer kártyája van forgalomba -, sőt néhány évig csak nála volt elérhető ilyen termék. A versenytársak sora csupán 2002 után gyarapodott, igaz, ma már szinte nincs is olyan pénzintézet, amelynek ne lenne ilyen kártyája. A betéti kártyák uralta piacon egyébként az indulás nem volt éppen könnyű, az ügyfeleket "meg kellett tanítani" a kártyahasználatra. A Citibank hitelkártyája azonban hamar kedvelt lett, nem vált valóra az az aggodalom, miszerint az ügyfelek többsége eladósodik és nem tud majd törleszteni. A bizonyos feltételek mellett egy ideig kamatmentes vásárlást biztosító kártya presztízs lett a kártyatulajdonosok között, még akkor is ha nem használták ki a lehetőséget. Ez utóbbit csak erősítette a co-branded, a közös márkajelzésű lapok megjelenése. A legelső ilyen 1999-ben a Westel-Citibank terméke volt, de ma már számos különböző akcióval, hűségpontokkal és kedvezményekkel - mint például a Malév Duna Club törzsutaspontok gyűjtése, vásárlások és Shell-kutaknál történő tankolások utáni jóváírások, kedvezményes vásárlás partnerüzletekben - operáló termék létezik. Éppen ezért több is, mint egyszerűen rugalmas, kényelmes és biztonságos fizetőeszköz, hiszen számos olyan egyéb szolgáltatást kínál, amelyek növelik az ügyfeleknek nyújtott értéket és hasznosságot. Sokan az áruhitelek és személyi kölcsönök helyett használják a plasztikot különösen, hogy részletfizetésre is lehetőség van. A Citibanknál ez a szolgáltatás az ötvenezer forint feletti vásárlási és/vagy készpénzfelvételi tranzakciókra kérhető. Így a választható futamidők alatt egyenlő részletekben, alacsonyabb kamattal törleszthetik tartozásaikat a kártyabirtokosok. Emellett a hitelkártya népszerű a rendszeres kifizetések teljesítésére is: csoportos beszedési megbízások adására is lehetőség van, például a telefonszámla és egyéb közüzemi számlák is kiegyenlíthetők a hitelkártyával.
Feltételek nélküli megoldások versenye
A forrásszűke egyre feljebb srófolja a bankok kamatajánlatait. Nem kopott ugyan ki minden korábbi kikötés a pénzintézetek ajánlataiból, ám a feltételek nélküli megoldások versenye már nem pusztán a rövid határidőkre korlátozódik, szép számmal találunk az aktuális jegybanki kamatszint feletti ajánlatokat 6, 9, sőt 12 hónapra is. Ugyanakkor feltétel nélkül két számjegyű kamatot egyelőre (?) még a rövid távnál, egészen pontosan a 2 hónapos kamatsoron találhatunk. A legjobb ajánlattal a versenyben most KDB Bank szállt be: a koreai hitelintézet 10,10 százalékot kínál a minimum 500 ezer, maximum 10 millió forintot lekötő ügyfeleknek. A második kamatperiódusra a bank az aktuális jegybanki alapkamatot 50 bázisponttal alulmúló kamatot (jelenleg 8,00 százalékot) ad, ami sok más helyen akciós kamatnak is elmenne. Az UniCredit két hónapos betétje 10 százalékot ígér új pénzekre feltétel nélkül, ám ha az ügyfél aktívan használja bankkártyáját, illetve csoportos beszedési megbízásokat ad avagy befektetési jegyet vesz, 50-50 bázisponttal növelheti a várt kamatot. Tíz százalék fölé csúszik az Erste Betétmestere is, ám az 5 százalékos 4 hónapos betétajánlat megduplázásához öt csoportos beszedési megbízás, illetve hat hitelkártya-tranzakció végrehajtása is elvárás - igaz viszont, hogy itt elegendő, ha a betétbe helyezendő pénz fele származik a bankon kívülről. A Volksbankban három, a Raiffeisennél négy hónapos lekötés esetén érhető el 9 százalékos kamat, míg a legnagyobb bank, az OTP ugyancsak 3 hónapra kínál 8,50 százalékos kamatszintet. A fióknyitási betéttermék esetében a K&H is 9 százalékot nyújt - de itt ez csak 30 napra érvényes. A hosszabb távú megtakarításokat keresőknek jól jöhet a Raiffeisen 5 millió forint feletti betétekre kínált 9 százalékos kamata, míg az MKB-nál 8,85 százalékos kamat (EBKM: 8,87) mellett köthetünk le hasonló összeget. A pénzintézet feltétel nélküli megoldásai közül a hat hónapra kínált 8,5, illetve a kilenc hónapra ajánlott 8,6 százalékos kamat sem mondható rossznak. A leghosszabb időre szóló akciós ajánlatra az UniCreditnél akadtunk: az olasz pénzintézet 9 százalékos éves kamatot hirdet (EBKM: 8,63 százalék), ráadásul úgy, hogy amikor az ügyfélnek szüksége lesz pénzére, ahhoz az addig felhalmozott kamatjövedelemmel együtt juthat hozzá a betétlekötés ideje alatt is. A lekötésben maradt összeg közben változatlan feltételekkel kamatozik tovább.
Vásárolnak, de plasztikkal
A MasterCard legújabb előrejelzésében megemelte az éves profit-előrejelzését.
Cetelem: az áruhitel veszteséget okoz
A múlt évben kissé visszafogottabban, 8 százalékkal növekedett a Magyar Cetelem hitelkihelyezése, amely így is megközelítette a 60 milliárd forintot. Lendvai János elnök-vezérigazgató szerint idén bátrabban terveznek, elképzeléseik szerint az új hitelek állománya 17 százalékkal nő, s így a bank a 70 milliárdos szint ostromára készül. A növekedés motorja Lendvai szerint az 50 százalékkal megugró személyi kölcsön lesz, de a hitelkártya-kihelyezések növekedése is meghaladja majd a 26 százalékot. A hitelkihelyezésnél a korábban vezető klasszikus áruhitel aránya tovább csökken: a pénzintézeti vezető várakozása szerint az idén - annak ellenére, hogy foci-Eb és olimpia is lesz - 20,3 milliárd forintról 17 milliárdra apad a kihelyezés. A szakember a Napi kérdésére válaszolva természetesnek mondta, hogy a jutalékokkal sújtott területről olyan pénzintézetek, amelyek másképp (fiókhálózattal) is el tudják érni az ügyfelet, visszavonulóban vannak. Véleménye szerint ki kell bírniuk az eltorzított versenyhelyzetet néhány évig - ma az áruhitelen negatív marzsuk van a piaci szereplőknek. Lendvai szerint a teljes hitelállomány 88,9 milliárdról 100 milliárd fölé emelkedik. A tavalyi év nyereségoldalról egyértelműen sikeres volt: a hitelintézet adózás előtti eredménye a 2006-os 3,3 milliárd forintról 4,1 milliárdra nőtt. A banknak az Auchan-áruházakban szolgáltatást nyújtó többségi tulajdonban lévő leányvállalata, az Accord Magyarország fennállásának harmadik teljes évében már nyereséget termelt. Az idei tervek között a Cetelem első embere kiemelte, hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatokat a BNP Paribas-csoport másik magyarországi retail finanszírozójával, az UCB Ingatlanhitel Zrt.-vel, amelynek révén szabad felhasználású, adósságrendező és felújítási hiteleket is kínálhatnak.
Százmilliárdos terv a Magyar Cetelemnél
A klasszikus áruhitelek csökkenő népszerűségét bőven ellensúlyozzák a személyi kölcsönök és a hitelkártyák.
Tíz éve indult a Citibank hitelkártya
Magyarországon tavaly év végén 1,7 millió hitelkártya volt forgalomban. A májusi adatok szerint a Citibank a hazai hitelkártyapiac több mint 10 százalékát birtokolja, hiszen a társaság által kibocsátott hitelplasztikok száma május elején meghaladta a 230 ezret - mondta el Batara Sianturi, a pénzintézet igazgatója annak kapcsán, hogy a Citibank 10 éve bocsátotta ki Magyarországon klasszikus hitelkártyáját. A pénzintézet továbbra is igyekszik a piacon innovátorként jelen lenni, ennek jó példái a valódi tartalommal megtöltött co-brand hitelkártyák, valamint az olyan szolgáltatások, mint a részletfizetési lehetőség, illetve az egyből kölcsönszolgáltatás, amelynek révén kártyabirtokosok kedvezményes kamattal juthatnak készpénzhez hitelkeretük terhére.
Tízéves a hitelkártya Magyarországon
A Citibank részesedése 10 százalék felett van.
Radikális fogyókúra vár a Citigroupra
A Citigroup közölte, elad vagyonából az elkövetkező két-három évben, hogy hatékonyabbá és nyereségessé váljon. A befektetők azt várják a bank tavaly decemberben kinevezett vezérigazgatójától, Vikram Pandittól, hogy csökkentse a költségeket és szabaduljon meg a gyengén teljesítő üzletágaktól. Sokan úgy látják, hogy a Citi Sanford Weill irányítása alatt az évtizedek során túlsúlyossá és kormányozhatatlanná vált. Pandit elődje, a nemrég lemondani kényszerült Charles Prince azonban hallani sem akart a fogyókúráról. Az USA legnagyobb bankjának összesen 500 milliárd dollár értékű olyan - többnyire régről megmaradt - vagyona van, amit nem sorol alaptevékenységei közé és ezt kívánja 100 milliárdra csökkenteni. A 2200 milliárd dollárnyi teljes eszközállománnyal rendelkező bank így 20 százalékkal lesz karcsúbb. Az eladni tervezett vagyonelemekhez ingatlanok, tőkeáttételes hitelek, másodlagos jelzálog-követelések és strukturált befektetési eszközök (SIV-ek) tartoznak. A Citi a jelzálogpiaci válság tavaly augusztusi kitörése óta több mint 40 milliárd dollár értékben emelt tőkét a veszteségek, a jelzálog- és egyéb hitelek utáni értékcsökkentési leírások finanszírozására, a múlt héten például 2 milliárd dollárnyi új elsőbbségi részvényt bocsátott ki. Eddig összesen 45 milliárd dollár veszteséget szenvedett el bedőlt hitelei és egyéb értékcsökkentési leírásai miatt. Az utolsó két negyedévet mindezek nyomán negatív eredménnyel zárta, az idei első három hónapban 5,1 milliárd dollár volt a nettó veszteség. A vezérigazgató azt reméli, hogy a fogyókúra eredményeképpen évi 10 százalékos árbevétel-növekedést tud elérni alaptevékenységei körében, amelyekhez egyebek között a hitelkártya-műveleteket, a fogyasztói hiteleket, a befektetési banki tevékenységet, ezen belül az értékpapír-kereskedést, valamint a vagyonkezelést sorolja. Az értékesítendő vagyontömeg nagysága meglepte az elemzőket, akik most már azt sem zárják ki, hogy végül feldarabolják a bankot. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a Citi nem a legkedvezőbb időszakban értékesít és a vevők jó alkupozícióban lesznek.