Számottevő pénzügyi veszteséget hozott össze az elmúlt évben – a ZF Hungária Kft. révén az idehaza már több ízben létszámleépítéseket végrehajtó – autóipari beszállító cég.
A ZF Group a csütörtöki jelentése alapján
2024-ben 41,3 milliárd euró értékesítési árbevételre tett szert, 11 százalékkal szerényebbre az előző évi 46,6 milliárd eurónál.
A társaság üzemi eredménye 1,5 milliárd euróra olvadt a korábbi 2,3 milliárd után, bevételarányos jövedelmezősége pedig 3,6 százalékra kopott 5,1 százalékról.
A cég 1,02 milliárd eurós veszteséget könyvelt el 2024-re a 2023-as 126 milliós nyereség után. A veszteség fő oka a reorganizációs költségekre képzett magas, mintegy 600 millió eurós céltartalék.
Globális autóipari gubanc
Ahogyan azt megírtuk, a KSH márciusi adatközléséből kiderült, hogy a magyar ipari termelés volumene 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól 2025 januárjában, ráadásul az autóipart sem kímélte a csökkenés: többek között a járműgyártásban is visszaesés mutatkozott hazánkban.De a helyzet globálisan sem sokkal fényesebb, noha Dél-Korea autóipari exportja kétszámjegyű növekedést ért el, részben a környezetbarát járművek iránti erős kereslet hatására. Közben Kínában megrogyott az autóeladás, ám az elektromos jármű piacának kilövésére számít. Németországban is már nem egy autóipari beszállító jelentett csődöt, miközben akadt olyan gyártó, melynél a járműeladások jócskán bezuhantak. Az Európa motorjának tartott országban az év elején különösen a gépipar és az autóipar mutatott számottevő zsugorodást.Mindennek tetejében Donald Trump amerikai elnök a legnagyobb amerikai autógyártók is csaknem pórul jártak, de a politikus nemrég átmeneti időre haladékot adott nekik az autóimportot sújtó vám hatálya alól. Szakértők úgy látják, több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor 2025-ben.Felidézték, a vállalat alkalmazottainak száma világszerte 2024 végére 4 százalékkal, 161,6 ezerre csökkent az előző év végi 168,7 ezerről. A németországi alkalmazottak száma például 4 százalékkal, 52 ezerre csökkent.
A 2024-es év világossá tette, hogy milyen óriási nyomás alatt áll az iparágunk, és így vállalatunk is
– fogalmazta meg Holger Klein, a ZF vezérigazgatója sajtóközleményben.
A cégcsoport 2025-ben nem számít a globális gazdálkodási kondíciók lényeges változására. A regionális konfliktusok, a geopolitikai feszültségek erősen befolyásolhatják a világkereskedelmi forgalom alakulását, áremelkedést idézhetnek elő a nyersanyag-, energia- és élelmiszerellátásban.
Változatlan árfolyamokat feltételezve a csoport 2025-ben 40 milliárd eurós értékesítési árbevétel elérésére számít. A bevételarányos jövedelmezőség 3,0-4,0 százalék körül alakulhat a 2024-es 3,6 százalék után. Az idén hozzávetőleg 14 ezerrel tervezi csökkenteni alkalmazottai számát világszerte a cég.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben