Az elemzők által vártnál nagyobb negyedéves profitról és bevételről jelentett a Xiaomi kedden.
A cég adózott eredménye 4,9 milliárd jüan volt a december végével záródott negyedévben, 236,1 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. Elemzők 3,89 milliárd jüan profitra számítottak.
A Xiaomi negyedéves bevétele éves bázison 10,9 százalékkal, 73,24 milliárd jüanra emelkedett, felülmúlva az előzetesen várt 73,17 milliárd jüant.
A vártnál jobb eredményekhez hozzájárult az új Mi14 prémium modellek iránti élénk kereslet.
Kína ötödik legnagyobb okostelefon-gyártója a 2022 azonos időszakában jegyzettnél 12 százalékkal többet, 9,5 millió készüléket szállított ki Kínában a tavalyi negyedik negyedévben a Canalys szingapúri kutatócég adatai szerint.
A kínai vállalat globális okostelefon kiszállításai a negyedik negyedévben éves szinten 23 százalékkal, 40,7 millióra emelkedtek, így 13 százalékos piaci részesedéssel a Xiaomi a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója.
Brutális árháború közepette dobja piacra első elektromos autóját a Xiaomi
A világ egyik legnagyobb okostelefon-gyártója ígéretet tett arra, hogy tízmilliárd dolláros befektetéssel a világ öt legnagyobb autógyártói közé kíván kerülni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz