Az eddigi ismeretek alapján az említett gyógyszerek a semaglutid hatóanyagot tartalmazzák, melyek a működésük szerint az úgynevezett GLP-1 hormon hatását utánozzák. Ez azt jelenti, hogy az inzulin termelése a gyógyszer hatására nő, miközben lassítja az emésztést, így pedig az étvágyat is csökkenti.
Most azonban egy igen szokatlan dologra lettek figyelmesek: a gyógyszer fogyasztói körében ugyanis megnőtt a terhességek száma, emiatt pedig a szakértők szerint felmerülhet, hogy a készítmény hatással van a nők termékenységére.
A The Guardian tudósítása szerint a jelenség mögött az állhat, hogy az ovuláció gyakran rendszertelenné válik az elhízott nőknél, ami a fogyással normalizálódni kezd, így termékenyebbé válhatnak.
Egyes beszámolók szerint azonban fogamzásgátlás mellett is létrejött a terhesség. Ezért akik nem terveznek terhességek ,azoknak azt javasolják, hogy használjanak óvszert vagy spirált.
A kutatók most azt vizsgálják, hogy valóban képes-e javítani az ovulációt a semaglutid azoknál a nőknél, akik elhízottak, vagy akik PCOS-ben szenvednek.
A dán Novo Nordisk korábban kiemelte, hogy az ilyen hatóanyagú gyógyszerek alkalmazása nem ajánlott terheseknél, illetve a terhesség előtt sem.
Már Elon Musk is a Novo Nordisk mögött kullog
Az elhízás elleni gyógyszert fejlesztő Novo Nordisk a Factset adatai szerint már a 12. legértékesebb vállalat, amellyel maga mögé utasította a Teslát. A vállalat konkurense, az Eli Lilly ugyanakkor még előkelőbb helyen áll.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott