A United Airlines (UA) Los Angelesből Sanghajba tartó Boeing 787-es sugárhajtású repülőgépének a múlt hétvégén vissza kellett fordulnia, miután kiderült, hogy az egyik pilóta útlevél nélkül szállt fel – nyilatkozta a légitársaság a CNN-nek.
Az UA 198-as járat március 22-én, szombaton 14 óra körül indult Los Angeles-ből 257 utassal és 13 fős személyzettel a fedélzetén, és északnyugat felé tartott a Csendes-óceán felett, Kína legnagyobb városa felé. Körülbelül két órával később a gépet átirányították San Franciscóba, ahol helyi idő szerint délután 5 óra körül szállt le.
A pilótának nem volt az útlevele a fedélzeten – áll a légitársaság közleményében. Hozzátették, még aznap este új személyzet vitte az utasokat a célállomásukra. Az ügyfelek étkezési utalványt és kompenzációt kaptak.
A járat az új személyzettel este 9 körül szállt fel, és körülbelül hat órás késéssel szállt le Sanghajban. Ez a kis incidens viszont zavart okozott, hiszen a visszatérő, Sanghajból Los Angelesbe tartó UA 199-es járat sokat késett.
A CNN-nek Shukor Yusof, a szingapúri székhelyű Endau Analytics, légiközlekedési iparra szakosodott tanácsadó cég alapítója szerint egy ilyen elfogadhatatlan hiba a fegyelem hiányát jelzi. Shukor megjegyezte, hogy ez sokba kerülhet a légitársaságnak, figyelembe véve a repülőgép-üzemanyag pótlását és az utasok kártérítését.
A United a világ egyik legnagyobb fuvarozója, amely évente 140 millió embert repít több mint 300 célállomásra hat kontinensen – olvasható a cég honlapján.
Egy ázsiai légitársaságot választottak a világ legjobbjának
Az AirlineRatings idén a Korean Air légitársaságnak adta a világ legjobbja címet, az AirAsia pedig a fapadosok listájának élére került.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció