A már kedden elkezdődött és az év végéig tartó válogatáson átjutó jelentkezők a Fegyeracija típusú űrhajó első repülésein vesznek majd részt, és indulhatnak útra később a Hold felé.
A Roszkoszmosz honlapján közölt felvételi feltételek szerint a feladatra olyan, 35 évnél fiatalabb orosz állampolgárok jelentkezést várják, akik mérnöki, tudományos vagy repülési szakdiplomával rendelkeznek, valamint tapasztalatokat szereztek a repülőgép- és a rakétagyártásban, illetve az űriparban.
Kapcsolódó
Viktor Szadovszkij, a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem rektora ugyancsak kedden közölte, hogy a felsőoktatási intézmény szeptembertől mintegy 100 hallgatót vesz fel űrkutatási szakára. A kar összehangolja majd tevékenységét a szakterületen működő cégekkel és intézményekkel, többek között a Roszkoszmosszal, az Enyergija űrrakéta-építő vállalattal és az Űrkutatási Intézettel.
A Lomonoszov egyetem tavaly novemberben jelentette be, hogy űrkutatási szakot készül indítani, amelyen űrhajósokat és más szakembereket fognak képezni az ágazat számára.
Olvassa el kapcsolódó cikkünket az "űrből érkező" megélhetésről.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?