A világ második legnagyobb kozmetikai lánca, a The Body Shop eladja európai és egyes ázsiai üzleteit, ezzel párhuzamosan pedig átalakul. A cég ezzel elmondása szerint döntő lépést tett egy erős fordulat stratégiájának megvalósulása felé.
Az eladásra szánt üzletrészek a The Body Shop külső globális bevételének mintegy 14 százalékát teszik ki. A lépés nem érinti a vállalat Egyesült Királyságbeli tevékenységét, valamint a globális vezető franchise-partnerekét sem, melyek országos vagy területi szinten működnek – írja a Retail Week.
Az üzletrészek eladása a régióban a vállalat közlése szerint lehetővé teszi, hogy „a stratégiailag fontos piacokat” helyezze előtérbe, mely egy „modern és dinamikus szépségápolási márka létrehozására törekszik.”
A megállapodás azt követően jött létre, hogy az az Aurelius novemberben egy 207 millió fontos (93 milliárd forintos) üzlet során felvásárolta a franchise-t a Natura & Co-tól.
Hibás termékekre adtak ki riasztást: ezek a játékok, kozmetikumok és hétköznapi tárgyak veszélyesek
Több, mint 30 termék került az Európai Unió heti sürgősségi riasztórendszerébe. A fogyasztók számára összegyűjtötték, melyek azok a hibás termékek, melyek az uniós tagállamok bármelyikében problémát okozhatnak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap