Július végén eltávolította a Model S és Model X konfigurátorait európai honlapjairól a Tesla, így az érdeklődők már csak a készleten található példányok közül választhatnak. A magyar honlapon is ez a helyzet.
Elon Musk cégének globális nehézségei mellett vélhetően a két modell iránt elapadt kereslet vezetett a mostani intézkedéshez. Habár technikailag továbbra is versenyképes típusokról van szó, a konkurenciához mérten a Model S és a Model X is kimondottan öreg konstrukció, még akkor is, ha a folyamatos fejlesztések miatt egy 2024-es változat köszönőviszonyban sincs egy tíz évvel korábbival.
A Model S 13, a Model X 9 éve volt a piacon, ennyi idő alatt általában legalább egy teljes megújuláson átesnek a modellek.
Egyelőre csak Európában állították le a két jármű forgalmazását, Észak-Amerikában (USA, Kanada) továbbra rendelhető új Model S vagy Model X, jobbkormányos változatokat azonban már két éve nem gyártanak – írja a Totalcar.
Annak ellenére, hogy a Tesla két ikonikus személygépjárművéről van szó, a forgalmazásuk leállítása üzletileg nem nagy érvágás. Volumenben az elérhetőbb árú Model 3 és a Model Y eladásai mellett az S és az X számai szinte jelentéktelen: 2025 első negyedévében 362 ezer legyártott Teslából 345 ezer Model 3 és Model Y volt, a maradék 17 ezren osztozott az S, az X és a Cybertruck.
Dollármilliárdos megállapodást kötött a Tesla és a Samsung, Elon Musk ujjong
Elon Musk lelkesen harangozta be, hogy a Samsung chipjeinek beszerzéséről állapodott meg a Tesla. Az ügylettel több ezermilliárd forintnyi összeg sorsa dőlt el. A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót