Ismét korszerűsíti gépjárműflottáját a Tesco. Ezúttal az online vásárlások során használt, régebbi generációhoz tartozó hűtős IVECO és Mercedes-Benz (forgalmi engedély szerint SOLOMON)márkájú, hűtős kisteherautókat bocsátja árverésre. Ennek oka az áruházlánc számára előírt, meghatározott futásteljesítményt követő kötelező csere.
A Tesco közleménye szerint az árverés online formában, szeptember 6-án indul, a tételek között a vállalat budaörsi telephelyének 13 járműve található meg, ajánlatot október 8-ig tehetnek az érdeklődők. A tételek kikiáltási ára összesen 65 ezer euró, mindegyik gépjármű ára 5 ezer euróról indul.
A Tesco megjegyzi, hogy a járművek futásteljesítménye 220 ezer és 361 ezer kilométer között változik, így a kkv-k és egyéni vállalkozók pár évig még használhatják, mielőtt végérvényesen le kellene selejtezni őket. A cég erre tekintettel erős versenyre számít. Az online aukció licitzárását személyesmegtekintési lehetőség, eszközszemle előzi meg, melyre 2024. október 7-én kerül sor. Ehhez egy egyszerű regisztráció után könnyen bejelentkezhetnek a potenciális vásárlók az ismert aukciós portálon - írják.
A kiskereskedelmi különadó hatalmas pofonként csattant a Tesco arcán
21,5 milliárdos veszteséggel zárta a 2023-as üzleti évét a Tesco. A vállalat ezt azzal indokolta, hogy ahogy az embereknek kevesebb lett az elkölthető pénze, hátrányba kerültek a nagy, város széli hipermarketek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz