A Spotify hétfőn közölte, hogy a költségek csökkentésének érdekében idén harmadszorra is elbocsátásokra kényszerül. Januárban 600, júniusban 200 alkalmazottól vált meg a streaming szolgáltató – írja a Reuters.
A vállalat 2020-ban és 2021-ben növelte dolgozóinak számát az alacsonyabb tőkeköltségek miatt. Bár teljesítményük nőtt, ez inkább a több erőforrásnak volt betudható – áll Daniel Ek, a Spotify vezérigazgatójának levelében, amelyet a dolgozóknak címzett.
A harmadik negyedévben a zenei óriás újra nyereségesség vált, amit a szolgáltatások díjainak emelésével és az előfizetők számának emelésével ért el. A vállalat szerint hallgatóinak száma az ünnepi negyedévben eléri a 601 milliót. Daniel Ek a lapnak elmondta, hogy a cég továbbra is a hatékonyságnövelésre összpontosít, és arra hogy, minden egyes dollárból többet tudjon kihozni.
Hétfőn már úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen mértékű csökkentés jelentősnek fog tűnni a közelmúlt pozitív eredménybeszámolói és teljesítménye miatt.
„A legtöbb mérőszám szerint inkább termelékenyebbek voltunk, mint hatékonyak. Nekünk mindkettőre szükségünk van” – mondta Daniel Ek.
Nem a Spotify az egyetlen technológiai vállalat, ahol létszámleépítés vette kezdetét: az év eleji csökkentés óta, néhány cég ismét megkezdte alkalmazottainak elbocsátását. Bejelentések érkeztek többek között az Amazontól és a Microsoft tulajdonában lévő LinkedIntől is.
(Kiffer Anna)
Titkos alkut kötött a Google és a Spotify
Az Epic Games és a Google közt zajló per során fény derült egy szokatlan megállapodásra.Sokaknak nem is tetszik a deal--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz