A Shein online divatkiskereskedő hatalmas raktárat bérel Vietnámban – közölte a Reuters csütörtökön két, az üzletre rálátó személy nyomán.
A névtelen források szerint ez az első ilyen jellegű üzlet az országban, és egy olyan lépést jelent, amely csökkentheti a cégnek a kiszámíthatatlan amerikai-kínai kereskedelmi és vámfeszültségeknek kitettségét.
Kapcsolódó
A Kínában alapított Shein, amely többek között 5 dolláros kerékpáros rövidnadrágokat és 18 dolláros nyári ruhákat forgalmaz, megállapodott arról, hogy közel 15 hektárnyi ipari területet bérel egy raktár számára Ho Si Minh-város, Vietnám kereskedelmi központja közelében – állította a két anonim forrás.
26 focipályával felérő épület
A lap emlékeztet, a távol-keleti e-kereskedő, amely szinte teljes mértékben kínai beszállítókra támaszkodik az Egyesült Államokba és más piacokra szánt ruhadarabok gyártásában, a közelmúltbeli deeszkaláció ellenére is a kínai-amerikai kereskedelmi háború célkeresztjébe került, amely a globális ellátási láncok felborulásával fenyeget.
Az egyik forrás és egy harmadik személy azt mondta, a Shein
a 26 futballpályányi nagyságú raktár mellett további raktárterületet keresett bérlési céllal Dél-Vietnámban,
ahol a vállalkozóktól származó ruházati cikkeket tárolnák exportálás előtt. A Reuters azt viszont nem tudta megállapítani, honnan származnak a bérelt raktárban tárolt termékek.
Az internetes kiskereskedő korábban jelezte, egyes termékeit Törökországból és Brazíliából kívánja beszerezni, a dél-kínai hagyományos termelési bázisáról származó Shein-beszállítók pedig a Reutersnek elmondták, megrendeléseket veszítenek Vietnámmal szemben, mivel ott nyitott gyárakat néhány kínai gyártó.
A Donald Trump vezette Egyesült Államok büntetővámokkal való fenyegetése közepette Vietnám szigorú fellépést folytat a Kínából érkező import egyes részei ellen, amelyeket Washington szerint régóta illegálisan irányítottak át a délkelet-ázsiai országon keresztül az Államokba, hogy elkerüljék a magasabb vámokat.
A nemzetközi helyzet labilis vámok terén
A Reuters nem férhetett hozzá a raktárbérlés részleteihez, és nem tudta megállapítani, a Shein képes lesz-e felülvizsgálni terveit, ha az amerikai-kínai vámfeszültségek tovább enyhülnek, mely csökkentené a külföldi diverzifikáció vonzerejét.
A geopolitikai helyzet folyamatos instabilitása miatt azonban az elemzők szerint a társaságnak nincs más választása, mint csökkenteni a Kínától való függőségét.
Veszélyes lenne számukra, ha nem diverzifikálnának
– fogalmazott Manish Kapoor, a Growth Catalyst Group e-kereskedelmi ellátási lánc megoldásokat kínáló cég vezérigazgatója és alapítója.
Lehűtötték a vámkedélyeket: töredékére olvadtak a vámok az amerikai-kínai megállapodással
A kereskedelmi háborút illetően ideiglenes szünetben állapodott meg Kína és az Egyesült Államok Genfben, ahol a brutális trumpi tarifákat jócskán lecsökkentették. Mutatjuk a vámenyhítő részleteket. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót