A bíróság ítélete szerint helyesen jártak el az Európai Unió versenyhatóságai, amikor jóváhagyták a 10 milliárd eurós spanyol mentőalapot a koronavírus-járvány által sújtott vállalatok támogatására.
A döntés, amely a Ryanair számára vereséggel ér fel, lendületet ad az Európai Bizottság számára, ugyanis a lazított állami támogatási rendszer keretében jóváhagyott több milliárd eurós nemzeti támogatás számos más jogi kifogást is döntően elhárít – írja a Bloomberg.
Az Európai Unió Bírósága megerősítette, hogy a támogatás nem sérti az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalmának elvét, valamint arányos is.
Az ír fapados légitarsaság több mint két tucat keresetet nyújtott be a több milliárdos állami támogatások miatt, amelyet az EU tagországai a légitársaságoknak nyújtottak a koronavírus-járvány idején. A vállalat a blokk alacsonyabb szintű bíróságain korábban pert nyert a Deutsche Lufthansa AG és az Air France-KLM által nyújtott támogatásokkal kapcsolatos ügyben.
A cég érvelése szerint az EU-nak nem lett volna szabad a szóban forgó intézkedéseket keresztülvinnie, mivel azok torzítják a versenyt az iparágban. Közölték, hogy bár a mostani döntést tudomásul vették, kifogásolják, hogy a más esetekben jogellenesnek ítélt támogatás visszafizetését még mindig nem rendelték el.
Rekord nyereség: közel az évi 200 millió utashoz a Ryanair
Elemzők által vártnál nagyobb, rekordszintű éves nyereségről jelentett az ír fapados légitársaság hétfőn, mivel a megnövekedett kereslet és viteldíjak ellensúlyozták az üzemanyagköltségeket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyar Péter intőt kapott: ezt ő sem teheti meg

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Gyújtogattak a miniszterelnök otthonánál, lecsapott a rendőrség

Áttörés jöhet az egészségügyben: már csak a kórházakkal kell megtalálni a közös hangot

Donald Trump utál egy magyart, aki nem csak az igazságról, a kriptóról meg a vámokról tud mindent

Blokkolták a fővárosnak járó uniós források milliárdjait, felmentették a BKV-vezért

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Hallani sem akarnak a középvezetői kinevezésről a fiatalok
