Ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai intézkedtek pénteken délután az M3-as autópályán, a Geleji pihenőhelynél egy-egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben. A gépjárműveken egy, míg az utánfutóikon két személygépkocsi volt a rakomány.
A sofőrök által vezetett szerelvények súlya a megengedett legnagyobb össztömeget egyik esetben több mint másfél tonnával, míg a másik esetben több mint három tonnával haladta meg - olvasható a police.hu-n.
A szabálysértőket három hónapra eltiltották a járművezetéstől és pénzbírságot is kaptak.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon