Sokan viccelnek azzal, hogy az IKEA a legközelebbi dolog, amit a kínaiak többsége egy fejlett országból láthat - kezdi írását a shangaiist.com. A felütés nem véletlen, hiszen az utóbbi napokban tapasztalt hőség után egyre több kínai érzi úgy, hogy ideje hűsölni egyet a svéd áruházban.
"Ingyenes, hideg van és mindenki csinálja" - mondta a Beijing Morning News-nak az egyik pihenő kínai, aki saját állítása szerint minden délután betér egy kicsit lehűlni. A lap riportere egyébként a próbasétáján több hasonló esettel is találkozott: volt olyan pár, aki egy ágyban heverészve nézett egy filmet egy Ipaden, volt, aki úgy horkolt egy kanapén, hogy közben keze a gatyájában volt.
Persze az így megjelenő tömeg hatással van a forgalomra is. "Ezek az emberek egyáltalán nem tudnak rendesen viselkedni, valakinek meg kéne leckéztetni őket" - mondta az egyik betérő vevő. Ugyanakkor az áruház menedzsere szerint ő maga nem sokat tud tenni a zavaró gyakorlat ellen: a cégnél alapelv ugyanis, hogy minden bútort ingyen lehet használni. Amit tenni tudnak, hogy megkérik az "vásárlókat", hogy udvariasak és tiszteletteljeseket legyenek.
A jelenség annyiban nem új, hogy korábban is előfordult, hogy a zsúfoltság elől néha az IKEA-ba mentek aludni a kínaiak. Az utóbbi időben azonban egyre több ilyen eset volt, amiket az is segített, hogy tavaly a cég vezetése kiállt amellett, hogyha valaki akar, akkor hadd aludjon az áruházakban.
Legolvasottabb
Pénzes boríték helyett keserű szájíz: sok a dühös munkavállaló
Megjött a döntés: ez történik csütörtöktől az üzemanyagárakkal
Óriási zuhanás a kutakon, ekkor érdemes tankolni
Jöhet az ónos eső: ezekben a vármegyében nem árt vigyázni
Rég nem látott optimizmus! Másfél éves csúcsra tört a GKI konjunktúra indexe
Bele ne főzze semmibe, inkább vigye vissza!
Hamarosan benyújtják a számlát: mindannyian fizetni fogunk
Lezárult a vizsgálat: ezért tankoltak vizet a benzinkúton, fizetnek a károsultaknak
Véget vet az EU az orosz gáznak: megszavazták, Magyarország perre megy