Federer nettó vagyona a becslések szerint eléri az 550 millió dollárt, vagyis 230 milliárd forintot. Pályafutása során közel 1 milliárd dollárt keresett reklámokkal és 115 milliót a teniszezéssel.
Előbbibe tartozik például, ha Federer egyes márkák ruhadarabjait viselte a pályán.
A keresetek tekintetében Federer karrierje 2007-ben érte el a csúcsot, amikor 10,1 millió dolláros bevételt hozott, és akkor ez a világelsőséget jelentette - írja a portál.
28 ezer dollárral kezdett
Pályafutása során az 1998-as áttörés évében elért 28 000 dolláros keresetének ez a 400-szorosa és ehhez 10 év kellett.
A pályákon összesen valamivel több mint 115 millió dollárt keresett, ami a sportág történetének egyik legmagasabb értéke. Ennél többet csak Rafa Nadal (131 millió dollár) és Novak Djokovic (159 millió dollár) keresett valaha a tenisszel.
Pályafutása csúcsán Federer a 2018/19-es évadban állítólag évente akár 94 millió dollárt is kereshetett a támogatókkal, ami nagyrészt olyan cégeknek köszönhető, mint a Credit Suisse, a Rolex és a Mercedes Benz.
2018-ban Federer 10 éves szerződést kötött a japán Uniqlo divatmárkával, amely 300 millió dollárt ért.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta