Christian Horner, a Forma-1-es világbajnoki címvédő Red Bull csapatfőnöke kijelentette, nem fogják arra kényszeríteni háromszoros vb-győztes versenyzőjüket, Max Verstappent, hogy kitöltse 2028-ig érvényes szerződését.
Ahogyan minden más az életben, ez is ugyanúgy működik: egy darab papír miatt senkit nem lehet arra kötelezni, hogy valahol ott maradjon. Ha valaki nem akar velünk dolgozni és ehhez a csapathoz tartozni, akkor nem fogjuk ennek az ellenkezőjére kényszeríteni
– jelentette ki Horner az autosport.com című szaklapnak adott interjúban.
Sajtóértesülések szerint a Red Bull vállalatnál és a Forma-1-es csapaton belül is hatalmi harcok dúlnak, ennek első jele volt, amikor Hornert az egyik női alkalmazott nem megfelelő viselkedéssel vádolta meg. Az ötvenéves szakembert később belső vizsgálat nyomán tisztázták, de az ügy nem ért ezzel véget, névtelen e-mailben ugyanis valaki bizonyítékokat küldött a nemzetközi sajtónak, valamint az F1-ben és a nemzetközi szövetségben (FIA) magas beosztásban dolgozóknak.
A Red Bull végül múlt csütörtökön felfüggesztette a munkavégzés alól a Hornert vádló alkalmazottat, ezt megelőzően viszont
Jos Verstappen, a címvédő Max édesapja azt nyilatkozta, hogy a csapatfőnöknek távoznia kellene ahhoz, hogy az istálló ne szakadjon szét.
Közben Max Verstappen a szezonnyitó bahreini futam után a dzsiddai viadalon is rajt-cél győzelmet aratott, és Horner most azt mondta, teljes mértékben megbízik versenyzőjében.
Jól dolgozik, minden rendben van vele, nincs feszültség, nincs stressz, és mindenki láthatja, hogy milyen nyugodtan kommunikál a csapatnál dolgozókkal. Mindez a pályán nyújtott teljesítményében is meglátszik, szemernyi kétségem sincs az elkötelezettségét illetően
– fogalmazott Horner.
A Forma-1-es vb-idény a jövő hét végén folytatódik Ausztráliában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban