A Pornhub szerint 2023-ban több száz százalékkal megemelkedett a katonák és a különböző egyenruhások iránti keresések száma – derült ki az összesített felhasználói lekérdezések alapján.
A Pornhub nézői például 243 százalékkal több alkalommal kerestek rá az „egyenruha” szóra és ütöttek be hasonló kulcsszavakat az előző évhez képest.
Ahhoz viszonyítva, hogy az elmúlt évek igazi slágerkeresése a szobalány volt, idén a legkeresettebb tartalmak közé bekerült még:
- a katonai egyenruha;
- a rendőrségi egyenruha;
- valamint az egyenruhás férfi.
A Pornhub azt is elárulta: minden, ami a katona szóval kapcsolatos lekérdezés volt, az 332 százalékkal nőtt. Mindeközben a katonanő az ötödik legnépszerűbb keresés lett az idén.
Ezen túl változatlanul a felnőtt pornót keresték a legnagyobb arányban az idén a Pornhubon, ugyanakkor a milfek és az érett nők is kiemelkedően jól teljesítettek az idei évben, már ami az internetes szexuális fantázia szülte kereséseket illeti.
A Google-nél is tarolt Azahriah: íme az év keresései
A Google idén is közzétette a leggyakoribb keresések listáit, amelyekből kiderül, hogy mely témakörök érdekelték 2023-ban leginkább a felhasználókat. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak